A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

PORKOLÁB Tibor: „A költőpátriárka gyónókönyve” (A Lévay-naplókról)

„SZENTPÉTERI ÜRES FÉSZEK" (Lévay József kiadatlan naplójegyzeteiből) 1893. augusztus 10. Ha én ide

1 jövök egy-két napra szabadulni a hivatalos élet nyűgeiből, soha sem juthatok ahhoz az óhajtott pihenéshez, melyben lelki erőimet egy kissé összeszedhetném. Bár procul negotiis, mindig elfoglal holmi nyugtalanító apróság. Most a ház és kert körüli fogyatkozások, majd a sírboltnál

2 végzendő pepecselések. Ez utóbbival, úgy látom, soha nem is leszek teljesen készen, - amint hogy soha sem lesz vége annak a szeretetnek és kegyeletnek, mellyel apám, anyám emlékét szívemben őrzöm. Most is találtam az ő síremiékök körül javítni és csinálni valót. [...] 1894. május 15. [...] Tegnap érkezett ide az espereshez a püspöktől az a távirati értesítés, hogy Báró Vay Miklós, az egyházkerület főgondnoka Budapesten meghalt s temetése ugyanott a mai napon lesz. Hosszú, változatos, szép élet záródott le utána. 1825-től egész a mai napig egybe van szőve az ő neve nemzeti közéletünkkel. A legválságosabb időkben is kísérte szerencséje, melyet részben kiváló képességeinek, részben a gondviselésnek köszönhetett. Meg bírta szerezni, s ami ennél még több: meg bírta tartani úgy a trón, mint a nemzet folytonos bizodalmát. Nem tántorítá meg se egyik, se másik kegyének túlzó keresése. Igaz hazafi volt. Egyházának pedig bálványozott oszlop-embere, kinek nevét sokáig fogja dicsekedve emlegetni a magyar protestáns-világ. Nekem különösen nyájas jóakaróm volt. Ő hívott meg Borsodvármegye főjegyzői hivatalára 1865-ben, melyet még most is viselek.

3 Az óta az ő tettleges pártfogására sem alkalmam, sem szükségem nem volt. Irataim közt őrzöm hozzám intézett leveleit. Felettem is az a kéz őrködik, mely az ő szép életét 92 évre nyújtotta s mely az én kertem ifjú fácskáit minden ősszel tetszhalálba szenderíti. 1894. május 30. Emlékezem, hogy midőn 1865-ben Borsodban főispáni székét el akarta foglalni, discretio leple alatt, engem kért fel székfoglaló beszédjének megírására, amit én örömest teljesítettem is. A rendkívül népes közgyűlésen nagy hatást tett a beszéd, melyet ő nem könyvnélkül mondott el, hanem papírosról olvasott. A lapok is nagy elismeréssel áldoztak érte a fényes nevű főispánnak. [...] Valamikor, már vénsége utolsó éveiben, szóbeszéd közt azt az óhajtását is kifejezte előttem, hogy én tartsak beszédet az ő koporsója felett. De az óhajtás nyom nélkül hangzott el s feledésbe ment. Temetése Budapesten május 15-én az akadémiapalota oszlopcsarnokában, saját kívánsága szerint, a legnagyobb egyszerűséggel ment véghez, Alsó Zsolczán pedig 16-án déli egy órakor szintén egyszerűen, a püspök imája, a helybeli pap és Mitrovics s.pataki tanár

4 beszéde mellett helyezték őt a családi sírboltba. A részvevő közönség tekintélyes, de nem valami nagy számú volt, kivált Borsodmegyéböl kevesen. A család tagjai föl sem vették s teljesen elmulasztották a közönség értesítését. Egészen a vele nem gondolásig teljesítették az öreg úr kívánságát az egyszerű temetésre nézve. Egyetlen egyet vettem észre a koporsó mellett, aki igazán lelkéből sírt, sőt zokogott. Ez a megboldogult főúrnak régi öreg komornyikja volt. Környezetében néhány úrnőre ő róla ragadt a könnyezés, talán már nem is a halottért, hanem a komornyikért. Glória mundi! 1 Lévay naplójegyzeteit rendszerint az „üres fészeknek" nevezett sajószentpéteri házban írta. (A Lévay-házról részletesebben lásd a bevezető tanulmányt.) 2 A költő szüleinek - Lévay Péternek és Dobai Szabó Juliánának - sírja a sajószentpéteri ref. temetőben. 3 „1865-ben úgy látszott - olvasható Lévay önéletrajzában -, hogy megroppant a bennünket elnyomó osztrák absolút rendszer dereka. [...] Borsodmegye főispáni székét azon év őszén báró Vay Miklós foglalta el s munkába vette a megyei tisztikar megújítását. [...] Én üdvözöltem őt az eddig hallgatásra kárhoztatott vármegye nevében, midőn köztünk először megjelent [...] Úgy vélem, ez a beszédem is befolyással lehetett arra, hogy B. Vay Miklós elismerő és bátorító kifejezések közt hivott meg engem a vármegye főjegyzői hivatalára." {Lévay 1935, 35-36.) 4 Mitrovics Gyula (1841-1903) ref. lelkész, tanár, egyháztörténész. 774