A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

DANKÓ Imre: A múzeumbarátok köreinek jelentősége a százéves miskolci múzeum életében

vezték meg. Ebben a húzódozásban benne volt a miskolci múzeum vezetésének és munkatársi gárdájának is a „hivatali elkötelezettsége", az „ügyrend" szigorú betartására s betartatására való töretlen törekvés. Kezdeményezni, ha csak lehetett nem kezdeményeztek semmit se, legkevésbé a múzeumi tevékenység nyílttá, a széles körű érdeklődésnek kitevő intézkedéseket, ismeretterjesztő-népművelő munkát! És még valami: a hatvanas-hetvenes évek fordulójára már széleskörűen elterjedt és közvéleménnyé vált, hogy Miskolc az ország második városa kultúrélete meglehetősen egyoldalúan fejlődött, csak a műszaki és természettudományi művelődés-képzésre volt tekintettel. Különösen érezhető volt ez az egyoldalúság azután, hogy az Evangélikus Jogakadémiát - hosszú időn át a város egyetlen humán, társadalomtudományi felsőoktatási intézményét - megszüntették. Elkövetkezett egy hosszú időszak, amikor a város humán, társadalomtudományi, képzőművészeti központjának a miskolci múzeumot tekintették. A múzeumnak kapóra jött ez a helyzet ahhoz, hogy magát tudományos intézetté minősíthesse, hogy a múzeumi tevékenységet, a muzeológusi munkát tudományos munkaként ismertesse el. Ilyen és ezekhez hasonló tényezők eredményeként vált a múzeumbaráti köri munka egyhangúvá, egyszínűvé és egy kicsit érdektelenné is. A Múzeumbaráti Kör maga pedig olyan intézménnyé, amellyel szemben a muzeológusok egy része tartózkodóan viselkedett. Ez a tartózkodás is eredményezte azután egyrészt azt, hogy a múzeumbaráti köri munka ellaposodott, érdektelenné vált, másrészt, hogy a múzeumon kívüli honismereti stb. mozgalmak tevékenysége kapott hangsúlyt. Bodgál Ferenc 1970-ben egyenesen a Múzeumi Közlemények hasábjain próbálta a Herman Ottó Múzeum és a Borsod megyei honismereti mozgalom egymáshoz való viszonyát tisztázni.

29 Bodgál Ferenc a mind jobban kibontakozó honismereti tevékenységben az erős helytörténeti érdeklődéssel szemben a néprajzi érdeklődés fokozásán fáradozott. Külön tanulmányban mérte föl az előzményeket, megírta a miskolci és borsodi néprajzi érdeklődés történetét 1844-től az első világháborúig terjedő időszakban.

30 A honismereti mozgalomnak sok köze volt a múzeumhoz, a múzeum baráti köréhez. Néhol olyan formában is, mintha a múlt század múzeumszervező-alapító különféle egyleteinek, egyesületeinek a példája lelkesítette volna a honismereti mozgalom helyi vezetőit, sok helyen új múzeumok, falumúzeumok, tájházak, emlékmúzeumok, emlékszobák létesítésén fáradoztak. Miskolcon kevésbé volt ilyesmiről szó, annál inkább azonban a megyében. Az idők folyamán ezekből a - különböző szintű múzeumkezdeményezésekből kevés múzeum, tájház valósult meg, illetve maradt fenn mindmáig. Többségük egy-két évi munka után, érdektelenségbe fulladva megszűnt. Viszont azokból, amelyek megmaradtak, több tényleges - ugyancsak különböző szintű - múzeummá fejlődött (Sátoraljaújhely, Kelemér, Pacin, Ózd, Forró, Szerencs stb.). Minek lehetne másnak minősíteni ezeket múzeumszervező, -alapító honismereti közösségeket, ha nem múzeumbarátoknak, múzeumbaráti köröknek? Akadtak többen is, akik a honismereti mozgalom és múzeumok kapcsolatát fontosnak tartva nemcsak segítették a múzeumi érdekeltségű honismereti munkát, hanem a fogalmak, funkciók és profilok meghatározása mellett a honismereti tevékenység és a múzeumok kapcsolatát, a kapcsolat történetét is kutatták. Közülük ezúttal csak kettőre hívjuk fel a figyelmet. Először is Bodó Sándorra, aki 1974-ben a múzeum és a honismeret viszonyáról írt, az akkori Borsod-Abaúj-Zemplén megyei helyzetnek megfelelően.

31 Hét évvel később készült azután egy másik dolgozat is, Gyulai Éva írta és a honismereti 29 Bodgál F., 1970. MHOMÉvk. IX. 323-340. 30 Bodgál F., 1970/a. 2. 44-47. 31 Bodó S., 1974.75-92. 1351