A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BODÓ Sándor: A Herman Ottó Múzeum mint tudományos műhely

szlovák falu a Bükkben". A tanulmányok sokoldalúan igyekeznek megközelíteni a falu múltját. Foglalkoznak a természetföldrajzi viszonyokkal, a település történetével, az itt élő szlovákság nyelvi sajátosságaival, családszervezetükkel, s persze a tradicionális erdőgazdálkodással, népi építkezéssel, a mezőgazdasági eszközkultúrával, a közlekedéssel és szállítással, az árucserével, a táplálkozással (utóbbi Michal Márkus tanulmánya), a szokás- és hitvilággal, a népdalkultúrával, a gyermekjátékokkal és a fiatalság társas életével. Ugyané törekvést testesíti meg az a kötet is, amely az 1984-ben rendezett konferencia anyagát adja közre: „Interetnikus kapcsolatok Északkelet-Magyarországon". Jeles hazai és szomszédos országokban dolgozó kutatók vették vizsgálat alá a táj etnikai arculatának változásait, az interetnikus kapcsolatok jellemző vonásait, a kulturális határokat és a kontaktzónákat. A miskolci múzeum történetének egyik kiemelkedő alkalma volt az interetnikus konferencia megrendezése és a tanulmánykötet kiadása. Közel negyven kötetet publikáltak a Borsodi kismonográfiák 1975-ben indult sorozatában. Önálló régészeti, történeti, néprajzi vagy művészettörténeti tárgyú írások jelentek meg e sorozatban. Sok kötet érdemel szaktudományos figyelmet, s ennek megfelelően ott sorakoznak a kutatók polcain. Közülük csak találomra idézek néhány monográfiát, mint pl. a bükki barlanglakásokról, a miskolci kőedénygyárakról, a Bükk hegység üveghutáiról, a megyaszói festett asztalosmunkákról, a füzéri várról, a barkóságról és népéről, vagy a miskolci vendégfogadók és vendéglátás történetéről értekező müvet. Mind a néprajzi kiadványok, mind a Borsodi kismonográfiák, mind a Documentatio Borsodiensis című sorozatok az elmúlt években megszűntek. Helyettük 1993-ban indította a múzeum az Officina Musei kötetsorozatát. Kutató muzeológusai (Fügedi Márta, Veres László, Gyulai Éva, Viga Gyula, Szabadfalvi József) egymás után teszik le a tudomány asztalára az utóbbi évek kutatási eredményeit a magyar népművészetben fellelhető állatábrázolásokról, a Bükk üveghutáiról, a miskolci szölőbirtoklásról, a Bodrogköz népi kultúrájáról, a matyó népművészetről, s a parlamenti képviselő Herman Ottóról. A sorozat hetedik kötete úgy köszönti 1998-ban a 70 éves Szabadfalvi Józsefet, hogy néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányaiból ad közre egy csokrot. S mennyi minden marad ki - kényszerűen - a valóban termékeny és sikeres tudományos műhely méltatásából! Kiállítási katalógusok (pl. Magyarország ásványai, 1995), a kutatást segítő bibliográfiák, hasonmás kiadás (Lajos Árpád: A magyar nép játékai, 1997) nemzetközi konferencia eredményeit összegező kötet (Bild-Kunde - VolksKunde, 1990), Borsod-Abaúj-Zemplén természeti értékeit vagy műemlékeit bemutató albumok (1984, ill. 1987 és 1992), vagy a székhely város jelképét, a miskolci Avast ismertető monográfia (1993). E sorból azonban nem maradhat ki a közel egy évtized munkájával előkészített, s 1997-ben megjelent „Borsod-Abaúj-Zemplén megye népművészete" című monográfia. A vaskos és kiváló illusztrációs anyaggal megjelent munka a Népművészeti örökségünk sorozat eddig kiadott talán legjobb darabja. A múzeumok kulturális szerepének betöltéséhez kétségkívül a látogatóközönség számára készített állandó és időszakos kiállítások járulnak hozzá leginkább. A tárlatok előkészítése, a forgatókönyvek írása, a művészeti és berendezési tervek készítése, s maga a kiállítás felépítése ad igazán alkalmat a közös tevékenységre, a műhelymunka érvényesülésére. A közös siker összekovácsolja a különböző szakterületeken működő muzeológusokat (a kudarc persze általában épp ellenkező hatást vált ki), s erőt ad a további együttműködéshez, a felismert hiányosságok (köztük a gyűjteményekben tapasztalható táji vagy tematikus hiányok) pótlásához. A gyűjtemények megismerése, folyamatos gyarapításuk, a tudományos feldolgozó munka és a kiállítások készítése egymást segítőkiegészítő, szinte párhuzamosan futó muzeológiai feladatok. A Herman Ottó Múzeum 1294