A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

CSERI Miklós: A harmincéves Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szentendrén

csökkenti. Mindezek folyamodványaként az eredetileg tervezett építési ütem drasztikusan lecsökkent, évente 1-2 épület tud csak elkészülni önerőből. Már magában ez a tény is súlyos károkat okoz a muzeológusi-munkatársi gárda munkamoráljában, de nem ez a legjelentősebb következmény. Az ideiglenesre készített, rövid távra épített, szabadon álló, oldalfal nélküli depókban a rendkívül hitelesen és aprólékosan lebontott, megmentett épületelemek erodálódnak. A fa boronák, gerendák elkorhadnak, a nyílászárók szétmállanak, az időjárás és az egyéb kártevők alapos pusztítást végeznek. Igaz ugyan, hogy a bontáskor nagyon alapos felmérések, konszignációk, fotók stb. készültek, tehát a rekonstrukció megvalósítható, de veszélybe kerül(t) a múzeum alapvető koncepciója. Ti. az „eredeti, áttelepített és hitelesen újra felépített" - alapgondolat (mission statement) módosul(hat). Míg 10 éve a lebontott épületelemeknek több mint 50%-a újra beépülhetett, napjainkra ez már a 40% alá süllyedt!! Tehát, ha folytatódik ez a tendencia, fennáll a veszély, hogy módosítani kell a múzeum alap célkitűzéseit, központi gondolatiságát. 2. A tudományos-telepítési koncepció felülvizsgálata, esetleges korrekciója Az 1960-70-es évekre, a magyar néprajz legjelentősebb képviselői által lefektetett, majd a jelenlegi szakembergárda által többször is finomított tudományos-telepítési koncepció megítélésem szerint a mai napig is érvényes. Az európai szabadtéri múzeumokkal való összevetésben is megállja a helyét, korszerű, átfogó és alapos mind elképzeléseiben, mind pedig „skanzenológiai" módszertanában. De ... Már az alapkoncepció kialakításakor felmerültek bizonyos kérdések, melyek az eltelt idő óta csak tovább élesedtek. Ezek az időbeli, térbeli és tematikai bővülés igényét vetik fel. Már jelen írásunk bevezető soraiból kiderült, hogy a telepítési koncepció a 18. század közepétől a 20. század első évtizedeivel bezáródó időszakot öleli át. Ez ered egyrészt abból, hogy az épületanyagok, illetve épületállomány romlandósága miatt korábbról nem nagyon volt lehetőség építményt áttelepíteni. A másik oldalon pedig az ún. „hagyományos" néprajzi felfogás az I. világháború utáni kultúrjelenségeket nem igazán tekintette a szaktudomány érdeklődési körébe vonandónak. Területileg az alapkoncepció csak az akkori (és jelenlegi) országhatárokon belüli közismert politikai okok miatt - népi építészet elemeit, tárgyait gyűjtötte és kutatta, noha a kultúrjelenségek a népi építészet, lakáskultúra és életmód esetében sem tisztelik az adminisztratív határokat. Dicséretére szóljon az eredeti tervnek, hogy a hazai nemzetiségeket megfelelően képviselte. Tematikailag is egyfajta szűkítés volt a jellemző, hiszen az említett időszak falvakban és mezővárosokban élő parasztjainak és kézműveseinek az építészetét és életmódját kívánta bemutatni. Számtalan európai szabadtéri múzeummal ellentétben nem fordított figyelmet egyéb néprétegek építészetére (pl. nemesek, munkások, városi polgárok stb.) és életmódjára. Az előbb felsorolt „hiányok" valódisága azonban koncepcionális döntés kérdése. Azt kell ugyanis eldönteni, hogy a Szabadtéri Néprajzi Múzeum mi is akar igazából lenni. „Csak" az eredeti „mission statement"-nek megfelelő, egy meghatározott időintervallumot, egy meghatározott társadalmi réteget, egy meghatározott területen belül bemutató múzeum vagy az eredeti tudományos tervet módosító, az egyre erőteljesebben jelentkező társadalmi elvárásoknak megfelelő olyan szabadtéri múzeummá válik, mely felvállalja a fentebb említett koncepcionális bővítést. 1259