A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)
IGAZ Mária: Gyermeklakodalom
MÁLYINKA Mályinka 3 apró falu a Bükk hegység közepén, erdős hegyoldalak közé rejtett, Borsod megyének Heves megye felé eső határán. Népe a palócok legkeletibb ága, hagyományait őrzi, de népviseletét elhagyta. A földjük művelése mellett „kétlakiak" hosszú évek óta, azaz bányákban és gyárban dolgoznak a környéken. 1952-ben mentünk erre a környékre Borvendég Erzsébet énektanárral. Sajnos, nagyon kevés időnk volt a munkára, magnónk nem volt, fényképeink nem sikerültek. Véletlenül találtuk a falusi gyerekeket éppen játéklakodalomra készülőben, így eredetiben láthattuk ezt a játszást. Ilyen esetben szép, de nehéz a gyűjtés, mivel nem lehet megakasztani az eseményeket. Azt jegyeztük le, amit láttunk s amivel kiegészíteni segítettek a gyerekek, szövegüket idézőjelben írjuk. A dalok változatai lejegyzésekben megtalálhatók. A táncokat viszont akkor még nem tudtuk másképpen lejegyezni, mint emlékeztető szavakkal. A mályinkai gyerekek nyáron, vasárnap, ha kedvük támadt, összegyűltek lagzit játszani egy délutánra. Nem volt ilyenkor semmi munkájuk, mint hogy erre készüljenek, felidézzék, amit az igazi lakodalomban láttak. Tízen, tizenketten voltak, 10 év körüli lánykák többnyire. Fiúk is játszottak volna, de inkább csak a kisebbeket engedték maguk közé, „mert a nagyok mindig rendetlenkednek. A fiúkat nem híjjuk, mert elszakajják a fátylat." A falu mellett part vezet az erdőszélre, ott a kis tisztáson elfértek, körül a bokrokban pedig megbújhattak a gyerekek. Otthon tudtak a készülődésről, segítették is őket a játékban. Anyjuk adott nekik süteményt, többnyire apró pogácsát, mézes süteményt, meg kalácsot. Egy nagyobb kerek tortát is kaptak, kést is hozzá. Kis kendőbe kötötték amit hoztak, úgy, mint ünnepekkor az ajándékot. De még sok egyéb holmit is össze kell szedni otthonról! Ki csipkefüggönyt vitt fátyolnak, ki piros kendőt a menyecskének, mások kalapokat a fiúknak, a papnak bő szoknyát, szalagokat is, meg kellett még esetleg rongyos ruhadarab a „pacurkáknak", a maskaráknak. Együtt vitték ki ezeket az erdőre. De ott még virágot szedtek és koszorút fontak a menyasszonynak, meg a nyoszolyólányoknak. Most már a szerepeket is kiosztották egymás között. A legszebbnek tartott kislány lett a menyasszony, a legügyesebb legényke a vőlegény, másik kisfiú a pap, lett keresztapa, meg keresztanya is, a fiatalok 2 örömanyja, szakácsné, vőfély meg nyoszolyólányok. Talán lesznek ennyien! Aztán várakozott a társaság körben leguggolva - errefelé így pihennek - mert most fontos esemény történt. A menyasszonyt öltöztették a szomszéd háznál, a keresztanyja öltöztette. Csak a vőlegény lehetett ott, másnak nem volt szabad meglesni. A bokrok mögé bújtak hárman, ott bő szoknyával, függöny-fátyollal, virágkoszorúval díszítették fel a menyasszonyt. Most már táncra perdült a násznép. Egyik kislány a másikat, vagy kisfiút két kézzel felhúzta a földről, mondván: „Szabad-e?" Ugrósat táncoltak párban: két-két lépés jobbra-balra, a másodiknál kissé felugorva. Daloltak közben szép szerelmes, meg pásztornótákat, még a Szabó Vilmáról, a megesett lányról szóló balladát is, mindet közepes csárdásritmusra. Néhány nóta kezdő sora: Felment a kondás áfára...; Hallod-e te kiskondás...; Ablakomba piros szegfű...; Kovács pengeti a vasat...; Kútágas gémestül... Ügyesen táncoltak, szépen énekeltek! 3 Igaz Mária-Borvendég Erzsébet: Mályinkai gyűjtés. 1952. (kézirat) 1230
