A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

SZABADFALVI József: Sétabotok Északkelet-Magyarországon

6. kép. Jellegzetes görbebotok a Herman Ottó 7. kép. Sólyom Gyula két díszített görbebotja Múzeum gyűjteményéből: Domaháza, Sajóecseg, Kisgyőr, Gesztely, Ládbesenyő, Hét Ebbe forgáccsal és vékonyabb fadarabokkal begyújt, s amikor a kemence kellő hőmérsékletű, kihúzza a parazsat, majd berakja a hajlításra előkészített botokat. Innen, egyenként kivéve, módiában hajlítja meg, majd pedig villanydróttal köti meg (5. kép). Elmondása szerint a következő vásárokra vitte el rendszeresen botjait: Miskolc, Sajószentpéter, Szikszó, Ónod, Mezőcsát, Tiszacsege, Tiszafüred, Tiszavasvári, Debrecen, Berettyóújfalu, Püspökladány, Kenderes, Szolnok és Mezőkeresztes. Korábban gyalog ment a vásárokba, 1939-ben vett magának egy kerékpárt, ezután már ezzel közlekedett. Az utóbbi évtizedekben áruját már vonattal vitte. A néprajzi irodalomban a görbebot használatára - valószínűleg - számos utalást és ábrázolást találhatunk. Itt én csak egyet említek Észak-Magyarországról: Gunda Béla is közölt egy zempléni ablakos szlovákot görbebottal a kezében.

19 1949-ben, majd pedig később több sétabotot vásárolt a miskolci Herman Ottó Múzeum Ládházán (Nyékládháza) a készítőtől, Sólyom Gyulától. Az 53.873.1. szám alatt beleltározott darab viszonylag hosszú (106 cm), szilvafáról vágott, felül íves fejű bot, amelynek nyakára vörösréz hüvely van ráhúzva. Ezen LADHAZA SÓLYOM GY. felirat van bekarcolva. A bot fejét külön is alakíthatták, s a fémgyűrű azt is jelezheti, hogy a tárgy eredetileg két darabból készült. A vörösréz hüvely fölött és alatt valószínűleg alumíniumlemezkékből cikcakkos vonalsor fut körbe, közötte szegbeverésekkel (7. kép). A botot 1949-ben Lajos Árpád vette a készítőjétől. 1958-ban Bodgál Ferenc is vásárolt egy hasonlóan díszített botot Nyékládházán ugyanattól a botkészítőtől. A leltári karton 19 Gunda B., 1989.201. 1105