A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

SZABADFALVI József: Sétabotok Északkelet-Magyarországon

amelyet Tóth Mihály faragott.

13 Béres András viszont nem említette sem a terelőeszközökről, sem pedig a hortobágyi népművészetről készült írásaiban.

14 Fügedi Márta néhány görbebotot közölt a Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből, elsősorban azok díszítőművészeti vonatkozásaira helyezve a súlyt. A görbebotok általános kérdéseivel, pl. tipológiájával már nem foglalkozott.

15 Viga Gyula a Herman Ottó Múzeum egy jeles darabját dolgozta fel, amely Béres Béla tokaji gyűjteményéből származott, és amelyet a már említett Nagy Pál István faragott.

16 1977-ben publikálta Kelemen István a saját maga által gyűjtött három botot, amelyet Sajólászlófalván élő bányász, az 1882-ben Nagyszebenben született Potocsnik József faragott. Nyugtalan ember volt, az ország számos bányájában dolgozott. Borsodba kerülvén, Varbóról nősült és 1962-ben Izsófalván halt meg. Botjait még a fán maga választotta ki, nevelte, majd bevagdosással göcsörtössé alakította és pásztorok módjára kezelte. Elsősorban botokat készített, de faragott fűszertartókat, pipákat és furulyákat is. Faragott botjait barátainak ajándékozta. így jutott hozzá Sajószentpéter orvosa, Kelemen István is. Az északkelet-magyarországi sétabotokat tipológiai csoportosításban ismertetem: Görbebotok A sétabotok klasszikus típusa az ún. görbebot, amelyet általában e célra nevelt, vagy legalábbis kiválasztott, majd kivágott, egyetlen, 3-4 cm vastag rúdból hajlítottak egyik végén jellegzetesen ívelt fejű eszközzé. A botokat haj lírásra gőzöléssel vagy speciális hevítéssel tették alkalmassá. Ezt a munkát több módon végezhették: A Bátky Zsigmond által, 1906-ban közölt bothajlítóval, amely nem más mint egy hosszúkás deszka, amelyen a célnak megfelelően bevert szegek köré hajlítják a meggőzöléssel puhított botokat (2. kép), amelyeket mindaddig ott tartottak, míg meg nem száradtak és ezzel megőrizték fejük jellegzetes görbe alakját.

18 A másik eljárással a megpuhított bot fejét kézzel vagy más eszközzel meghajlították és ebben az állapotában erős anyaggal, legtöbbször dróttal megkötötték. A Zemplén megyei Tiszalúcról került a Herman Ottó Múzeum gyűjteményébe az utóbbi eljárással készült eléggé egyszerű, félig kész görbebot, amelyen a kötésre szolgáló drót ma is rajta van (63.11.56.). 13 MangaJ., 1954.28-31. 14 Béres A., 1957.; Béres András, 1955. 15 Fügedi M., 1976. 16 Viga Gyula, 1977. 17 Kelemen L, 1977. 18 Bátky Zs., 1906.54-55. 3. kép. Víg József botfaragó. Noszvaj, Heves m. Szabadfalvi J. felv. 1103