A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BALASSA Iván: A gabona kézi vetése Magyarországon

tőgép esetében sokszor az 50%-ot is elérhette, ami nagybirtokon már jelentős eredményt adhatott. Mindehhez járult még az emberi tényező, vagyis a jó és a rossz vető közötti különbség, mely ha a géppel teljesen nem is szűnt meg, de mindenesetre mérséklődött. Forrásaink azt sem teszik lehetővé, hogy a vetőmag mennyiségének országrészenként - minden bizonnyal - egykor meglevő különbözőségeit elemezzem. Azt, hogy ilyen lehetett, egyetlen idézettel szeretném érzékeltetni. „Mind innen, mind pedig túl a Dunán 1200 négyszeges ölbe két Posonyi mérőt szoktak a Gazdák vetni; a Tisza mellékiek pedig 1100 négy szeges ölbe tsak más felet (a proportione)... mind azon által még se lehet azt felölök mondani, hogy szűkön vetnek" (Szabó József 1193. 73). A kézi vetés segédeszközei A gabonavetés kizárólagosan férfimunka, amit a 18. század végén így fogalmazott meg Szabó József váci katolikus pap: „Világ kezdetétől fogva a fejér Nép soha eddig Gabonát nem vetett" (1793. 73). Ezt a határozott kijelentést el lehet fogadni, de hadd tegyem hozzá, hogy ez nem vagy sokkal kevésbé vonatkozik a szántóföldi kapásnövényekre (pl. kukorica, burgonya stb.) A gabonavetés legfontosabb eszköze a vetőabrosz, vetőzsák és ritkábban a vetőkötény és ebből szórják ki a magot a szántásra (felülvetés) vagy a felszántatlan földre (alulvetés). Az abrosz és a zsák közötti kettősséget a 15-16. századtól kezdve ki lehet mutatni; feltűnő az, hogy míg a vetőzsáknak nincs szinonimája, addig a magvetőabrosznak vagy röviden magvetőnek bőven akad a magyar nyelvterület különböző részein, amit a Magyar Néprajzi Atlasz 20. lapja Szolnoky Lajos összeállításában kitűnően szemléltet. Ezekből az alábbi tanulságokat lehet levonni: Vetőruha. Szabó István (1975. 26) írja ezzel kapcsolatban: „A hagyomány útját jelzi, hogy 1521 márciusában a sárvári-kapuvári uradalomban 'pro Magwethe' vásznat vásároltak" - feltehetően a tavaszi vetéshez; 1557: „Quinque vlnas tele pro mag wetö rwha" (OL Nádasdi lt. OklSz); 1558: ,Magh wetö rwha kettő" (Uo.); 1838: 'végénél összefogott ponyva, amelyből a magot vetik' (Székelyföld Tsz); 'Erős vászon a kézi vetéshez' (Óbást, Nógrád m.; Felsőőr, Vas m. ÚMTsz); „A vetés vetőruhábu, vászonlepedőbü történyik" (Becsvölgye, Zala m. Pais Sándor 1964. 61); „A vetüöruhát nyakábo akassza aki vet..." (Nárai, Vas m. Guttmann Miklós 1991. 25). Az egyik legelterjedtebb elnevezés Dunántúl nyugati és déli részén, helyenként keletre a Duna vonalát is eléri, de azt nem lépi át. Vetőabrosz. Az egyik leggyakoribb elnevezés. A Dunántúl déli részében általános, az Ipolytól keletre, a Palócföldön gyakori, a Jászságban éppen úgy találkozunk vele, mint a Tisza mellékén a Maros torkolatától északra és délre. Ez talán a palócok déli elterjedésével lehet kapcsolatban. Felbukkan a Parciumban és a Székelyföldön is. A vetőabroszhoz sok babonás cselekedet kapcsolódik, melyek a karácsonyi asztal hiedelemköréhez tartoznak. Ezt Pócs Éva (1965. 75-76 kk) dolgozta fel, hatalmas adatmennyiség alapján, nagy körültekintéssel. Egyetértek bevezető megállapításával: „A babonás eljárások másik nagy csoportja... termésvarázsláshoz kapcsolódik, mégpedig legtöbbször egyszerűen úgy, hogy a karácsonyi abroszból vetnek (természetesen csak ott terjedhetett el, ahol a szokásos vetőeszköz az abrosz és pl. nem zsák." Ma már az MNA (19, 20. lap) alapján meg lehet állapítani, hogy további kutatásokat elsősorban ott érdemes végezni, ahol a vetést abroszból végezték, még ha annak más is volt a neve. 1025