A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BALASSA Iván: A gabona kézi vetése Magyarországon

tömag mennyiségét - mely az említett okokból is változó volt ugyan, nagy átlagban mégis 251,5 l-re, zab esetében többre is (azaz búzából hozzávetőleg 192, kétszeresből 181, rozsból 171, árpából 151, zabból 106-159 kg-ra) rúgott hektáronként - már az egykorúak is sokallották, s főként a század utolsó évtizedeiben ritkább vetést javasoltak". A fentiek szerint a szükséges vetőmagmennyiséget kh-ra átszámítva nagyon általánosítva a következőket kapjuk: búza 110 kg; kétszeres: 103 kg; rozs: 98 kg; árpa: 86 kg; zab: 6191 kg. A források arra utalnak, hogy bővebb termés után, sok esetben többet, amikor gyengébbet takarítottak be, akkor kisebb mennyiséget vetettek. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a fenti bibliai idézeteknek, közmondásoknak megfelelően továbbra is a nagyobb mennyiségű vetőmagot tartották helyesnek (1. még Gaál László 1978. 131-133). A 18. század utolsó tizedeiben nálunk is megindult a kísérletezés a vetőmag mennyiségével kapcsolatban. Ennek egyik jeles képviselőjeként ismerjük Szabó József „egyházi papot", aki Vácott tevékenykedett és kísérleteit 1793-ban kiadott könyvében le is írta. A próbákat jó, közepes és gyenge földeken Pest megyében a váci, a cselőtei és a szentjakabi határban végezte. A hosszú, sokszor az elvetett és learatott magvakat is megszámolva, végül is a következő megállapításra jutott 1200 öl

2-es holdanként: „...egy jól művelt földbe ne vessünk többet háromnegyednél, egy közönségesbe egy Posonyi mérőnél, az alább valóba pedig öt negyednél" {Szabó József 1793. 110. Mindez kh-ra és kg-ra átszámolva kb. 51, 58, 62 kg lehetett). Ezt rendkívül alacsonynak lehet ítélni. Csorba András (1834. 46, 56), aki Egerben és környékén működött, mint gazdatiszt, ennél többet ajánl. Búzából kh-ra átszámítva tisztabúzából és rozsból 100-104 kgot, trágyázott talajon akkor 70-75 is elegendő, viszont homokon vagy sovány agyagon 125 kg is szükséges. „Az ősziből (árpa) 1 VA vagy 1 2

/4 p(ozsonyi) mérő mindig elég; a tavaszi árpából 2 p. mérő mindig kell". Mindezeket az ingadozásokat akár a talaj, az időjárás eltéréséből is lehet magyarázni, de a csökkenő irányzat így is látszik. Egy dunántúli gazda 1824-ben (MGB 86-87) megállapította, hogy „A (vető) magnak mennyiségét egy áltáljában meg-határozni nem lehet". Az függ a föld minőségétől, a vetés idejétől, a vetőmag minőségétől, az időjárástól és még sok mindentől. A vetőmagmennyiséggel kapcsolatban háromféle lehetőséget sorolt fel: 1. Jó földben szeptember vége előtt 1 kh-ba 72 kg elengedő (pozsonyi mérőről és magyar holdról számítottam át). 2. Ha gyengébb a föld és a vetés ideje valamivel későbbre csúszott el, akkor 100-105 kg is szükséges. 3. A még ennél is rosszabb földbe, késői vetés esetén 120-125 kg-ra, sőt még ennél többre is számítani lehet. Nagyváthy János (1821. 105-6) a 18-19. század fordulójának széles látókörű gazdája megállapítja: „Vetés a régi, és megpróbált paraszt Regulája: Ha az ember Máté és Sz. Mihály Hétjeiben jól mívelt, és termékeny földjét szárazan bevetheti: valóban egy 1200 négyszögöles holdba másfél pos. köböl (kb. 100-105 kg) inkább sok mint kevés. De ha a föld sovány, a Vetés késő, az ősz, essős, bátorságosabb bele két köblöt vetni mint eggyet (kb. 120 kg)." A 20. század elején, amikor egymás mellett élt a kisbirtokon a kézi és a nagytáblákon a gépi vetés az kh-ra szükséges vetőmagot így határozták meg: búza kézzel 85-135 kg, géppel 48-56 kg; rozs kézzel 120, géppel 80 kg; árpa kézzel 70-140, géppel 60-115 kg; zab szórva jó földbe 60-70 kg, rossz földbe 90-120 kg, géppel jó földbe 40-50, rosszba 65-75 kg (ML 1911. passim). Ha végigtekintünk - az általam is meglehetősen bizonytalannak ítélt adatokon, megállapítható bizonyos csökkenés az azonos földterületen elvetett magmennyiségben. Ennek bizonytalanságát a talaj adottságok különösképpen növelik. A megtakarítás a ve1024