A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BALASSA Iván: A gabona kézi vetése Magyarországon

hogy mennyi vetőmagot kellett a különböző gabonanemüekből, de elsősorban a búzából belevetni. Ennek a jelentősége a 16. században növekedett meg, amit a vetőmag gondosabb előkészítése is bizonyít. A köböllel kapcsolatban 1610-1718 közötti időre vonatkoztatva állapította meg Kolosvári-Óvári (1885. 1. 45; SzT, 7. 305) „...a Köblösön kell érteni minden Búza, Rozs, Árpa, Tönköly, Alakor, Zab, Köles, Törökbuza, mezőre vettetett egy köbölnyi Gabonaföldet". Mindez vonatkozik a mérőre és a vékára is. Ezeket a területeket később hosszmértékkel igyekeztek pontosabban meghatározni, úgy hogy minden oldalról azonosak legyenek. Mivel a gabona mérésére szolgáló edények vidékenként változtak, ezért ha még az ugyancsak különböző hosszmértékekkel igyekeztek is rögzíteni a területet, még csak növelte a különbözőséget. Ez a köböl esetében országrészenként és időszakonként csaknem háromszoros érték között ingadozik. Az alábbiakban éppen csak utalni szeretnék, elsősorban Bogdán István (1970., 1973., 1978) széles körű történeti kutatása alapján, kiegészítve néhány néprajzi adattal; hogy a vetőmag és vetés területének összefüggését éppen csak felvillantsam. Itt elsősorban az alábbi három mérőedény, illetve az azokba beleönthető vetőmaggal bevetett terület jöhet számításba: Köböl-köblös szántóföldi területmértéket lehet benne sejteni helynévi előfordulásban 1193: „Inde ad cubules," de 1346-ban már biztos földmérték: „...terram usui uni aratro sufficientem Kwblusfeld vocatam..." Ez már feltehetően olyan terület, melybe egy köblös magot lehet vetni. A szó németből (ófelnémetből) való átvétel és ez a latin cupa 'kufe, Tonne' jelentésű szóra megy vissza (TESz; Bogdán István 1978. 201-202; EWUng). „Bizonyos az, hogy köböllel, mint földmértékkel a 16. század közepéig nem találkozunk. Lehet, hogy ritka volta miatt. Lehet, ha dívott is, inkább más, közkeletűbb mértékkel, pl. holddal jelölték azért a nagyságot". A magyar szójegyzékekben a 14. század végétől előfordul a köböl, de a földterület mértékre történő utalást az adatok között itt nem találunk (RMG). Erdélyben csak a 17. század elején tűnik fel. 1606: „Harmadzoris szantatta(m) megh az szegeniek haro(m) köbleös földet"; 1618: „Az Pokkol alat egj két keöblös zanto feöld" (Kolozsvár SzT 4. 1110; 6. 861, itt utalások a terület nagyságára). A Köblös családnév 1429-től ismert és a magyar nyelvterület legtöbb részén kimutatható (Kázmér Miklós 1993. 634. és ugyanitt megfejtési kísérletek). Nemcsak érdekesek, hanem nagyon meggyőzőek azok a vizsgálatok, melyeket Bogdán István (1978. 204) a levéltári-statisztikai adatok alapján végzett: „A XIX. század végi statisztikai felvétel szerint országos átlagban 1 kat. hold vetőmag szükséglete (kézi, gépi együtt) 135 1 búza volt. A 200 éves gabonalelet alapján végzett vizsgálat szerint a búza hektolitersúlya 77,3 kg volt. 1896-ban az átlag 77,6 kg volt. Ma pedig 77,3 kg. így tehát 77 kg hektolitersúllyal számolhatunk. Ennek alapján az előbbi mennyiség 103,95 kg/kat. hold. Ugyancsak a század végi becslés szerint kézi vetésnél a búza magszükséglete 110-170 1/kat. hold, így az átlag 120 1, ami az előbbi adattal számolva 92,4 kg/kat. hold. E két adat átlaga 98 kg/kat. hold mint magszükséglet. így számolva a XIX. század végi vetőmagszükséglet 0,0171 kg/m

2

. Megjegyzi, hogy ezek az adatok „tájékoztató irányszámok", mert a 16. században a földmértékegységek átalakultak. Az utóbbi évszázad nyelvjárási és néprajzi feljegyzői elsősorban a Tiszántúlról örökítették meg a köblös szavunkat: „Egy köböl vetőmag befogadó terület" jelentéssel, de „egy magyar vagy katasztrális holddal" is azonosították, mely éppen egy köböl búza vetőmaggal vethető be (Berettyóújfalu, Debrecen, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, Kornádi, Sáránd stb. ÚMTSz). A Szamosháton is ezzel a jelentéssel él, itt 4 véka fér bele (SzamSz). Egy-egy helyen a Dunántúlra is átcsap. Az Ormányságban a köböl „'régi 1021