A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BALASSA Iván: A gabona kézi vetése Magyarországon

A GABONA KÉZI VETÉSE MAGYARORSZÁGON BALASSA IVÁN SZABÓ LÁSZLÓ kedves barátom 60. születésnapjára 1. A magyar földműves ember egyik legfontosabb, legnagyobb körültekintést, gondot, szeretetet kívánó munkája a gabona elvetése, hiszen abból készült a 'fehérkenyér' a jólét kifejezője, jelképe. Ha kenyér van, minden van - állapítja meg az általánosan ismert közmondás. Ha ehhez még hozzávesszük Pál apostol (2Kor. 9.10.) bibliai szavait: „A ki pedig magot ád a magvetőnek és kenyeret eleségül ád és megsokasítja a ti vetéseteket és megnöveli a ti igazságotoknak gyümölcsét", akkor előttünk áll a földművelés kezdő munkájának jelentősége, melyhez nagyon sok mondás, példabeszéd fűződött. Kós Károly szavait az egész magyar nyelvterületre általánosíthatom: „...a kalotaszegi földműves számára a vetés jóval jelentősebb, mint maga az egyébként gépies fizikai munka, hiszen jórészt a vetés sikerén múlik az egész jövő évi termés és ezzel a család mindennapi kenyerének biztosítása. Ezért összpontosul e művelet körül racionális meggondolás, elődöktől 'örökölt' tapasztalati tudás, megkötés és analógiás varázslás, mágikus praktika, vallásos hit és minden, ami a növénytermesztés e lényeges mozzanatát - a magnak az anyaföldbe juttatását és az ember javára való termékenységét meggyőződése vagy akár bizonytalan feltételezése szerint - sikeressé teheti" (Kós 1941-44. 73). Ezzel az útmutatással elindulva próbálom ezt a sokrétű kérdést felvázolni. A munkát nehezíti, hogy a történeti adatok nagyon esetlegesek, hiszen a munkát mindenki ismerte, ezért nem tartották részletes megörökítését szükségesnek. Inkább csak a 18. század második felétől kezdve szaporodnak a rá vonatkozó adatok, amikor a magyar mezőgazdasági irodalom, majd a 19. század elejétől az ilyen folyóiratok is napvilágot látnak. A néprajzi kiadványokban is elsősorban az Alföldről származó feljegyzések száma nagyobb, míg Erdélyből, főleg a Székelyföldről, éppen úgy kevés adattal rendelkezünk, mint ahogy Dunántúlról is elég foghíjasok ismereteink. Nehezíti az összefoglalás elkészítését az is, hogy a korábbi gyűjtések nagyobb része vagy a technikai leírásra terjed ki vagy a hitvilág egy-egy elemét örökítette meg. Csak ritka kivételes esetben kapcsolták össze a kettőt, pedig ez nemcsak a teljességet segíti elő, hanem a jobb megértéshez is hozzájárul. Ezért az alábbiakban kísérletet teszek arra, hogy a technikai leírást, a gabonavetés műveletét a vallási elemekkel, a hiedelmekkel és babonákkal együtt mutassam be, és ahol lehetséges, ott a nyelvtörténet, etimológiai eredményeit is felhasználjam. 2. A gabona vetőmag kiválasztása és előkészítése (Asz. 1997. passim) címen egy terjedelmesebb dolgozatot írtam, ezért itt most csak annak eredményeire utalok. Már a 16. századtól kezdve nyomon tudjuk kísérni, hogy a magyar földműves milyen nagy gonddal választotta ki a vetőmagot. A kikelés után sokszor már kijelölte azt a területet, * Készült az OTKA támogatásával 1011