A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BENCSIK János–HAJDÚ RÁFIS János: A lovas kocsi a mezőkövesdi parasztgazdák kezén

13. kép. Pető József'(„ kisköz Jóska") 1939-ben a 14. kép. Csirmaz András (1921) és bérmaszülők által ajándékozott korozsmában. Lanszki Erzsébet (1921) A fején ún. Kisbarci kalap esküvői képe, 1939. Gyerekek nem ülhettek az asztalhoz. Küszöbön volt helyük. Ha a gazda meg volt elégedve a szolga éves munkájával, akkor év végén a teljes bérét kiadta. Ekkor egy-két vékával többet mértek. Meg is szereztem, úgy mondták, ha egy-két vékával megtoldották. A szomszéd, Gáspár Gyula csinálta egyszer, meg volt elégedve a szolgával. Levágott egy mangalica hízót. Kettéhasították, kivették a lábát, majd azt mondta a szolgájának: »No nyújtsd ide a karodat!« Ráakasztotta egyik oldal szalonnát a jobb, a másik oldalt a bal karjára. No el ne essél fiam!

35 Hát köszönjük a munkádat! Én úgy emlékezem, hogy Berecz Matyi bátyámmal is történt ehhez hasonló. A család beszélte, hogy az első világháborúban egy olasz hadifogoly került munkára hozzánk. Pietronak hívták. Nagyon megkedvelték. Amikor úgy volt, hogy hazamegyen, az állomásra kikísérték, rengeteg élelemmel ellátták. Lovas kocsival kivitték. Még meg is könnyezték, mikor vonatra ült és elköszönt. A mezőkövesdi szegényekből tevődött ki egy széles summásréteg, ma is úgy tartják, hogy nem voltak túl szegények. Körükben is igaz volt, aki harmadmagával ment summásnak, megkeresték évi kenyerüket, még házra is tudtak félretenni. Magatartásukra jellemző volt, hogy évente új, meg új gazdaságba szegődtek summásnak. Azt tartották, 35 A szolga alkalmazása közepette használt megszólítások külön tanulmányozást érdemelnek. így, mikor és ki használta a szolgát, illetve a cseléd megnevezést. A nagyapa a lányunokáját „kis cselédemnek" szólította, többször előfordul, hogy a szolgát fiamnak nevezte a gazda. 977