A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BENCSIK János–HAJDÚ RÁFIS János: A lovas kocsi a mezőkövesdi parasztgazdák kezén

Az így foglalkoztatott közösségi kovács más gazdának is dolgozhatott, ha nem volt a társaságtól megbízása. Természetesen a szokott díjtételt alkalmazta a mester. A kovácsmesterek körében divatos volt az ún. komencios munka vállalása.

16 Ilyen esetekben a gazda megállapodott a mesterrel, hogy évi meghatározott mennyiségű terménnyel (pl. 1 véka búza) lehetett komencios. A komencios kedvezményezettsége abban nyilvánult meg, hogy nem kellett a munkáért azonnal fizetni, csak cséplés után. S a kialkudott komencios a munkában előnyt élvezett. A kövesdi gazdák körében sikere lévén az effajta, a termelést szervező és korszerűsítő társulásoknak, azok érthetően más területen is szerephez jutottak.

17 A század elején cséplőgép-társulás alakult ily módon. 10-12 gazda együtt vásárolt cséplőgépet, s bér-gépészt foglalkoztattak. Ha a város területén befejezték a munkát, akkor a környező falvakban is vállaltak cséplést, sőt egész a szlovák határig (Gagyok) mentek csépelni. Történelmi adatokat találhatunk a juhtartó társaságokra is. Tulajdonképpen hasonló elven működött a város korai legeltetési rendje. Ekkor azonban a település önkormányzata működtette a társasági munka szervezeteit. II. EGY CSALÁDMINTA: A MEZŐKÖVESDI BIRTOKOS PARASZTI RÉTEG HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYSÉGE

18 Ahhoz, hogy a mezőkövesdi paraszttársadalmat tanulmányozhassuk, itt nincs elegendő tér, éppen ezért jónak ítéltük, ha egy céljainknak megfelelő családot kiválaszthattunk, ennek segítségével egy hadat is tanulmányozhatunk. A család szerzőtársunk révén mintegy önként kínálkozott, csupán el kellett fogadnunk e segítséget. Ezzel eljutottunk ahhoz a lehetőséghez, hogy a Hajdú Ráfis család emlékanyagát korlátozás nélkül

19 rendelkezésünkre bocsátotta, tehát a családját mintegy mintának, modellnek felhasználhatjuk. Az így kiválasztott, hangsúlyos Hajdú Ráfis család révén rekonstruálni tudjuk a parasztgazda-üzemek szerkezetét, működését, éves munkájukat a tervezéstől a szervezésig, illetve az őszi betakarításig, majd hogy a család a külső segítséggel (szolga) miként termelt. Eközben tanulmányozzuk a lovas kocsit, mint a legfontosabb s egyetlen termelő és teherhordó eszközüket, a kistáji kapcsolatok eszközét a múlt század végétől a jelen század közepéig.

20 A mezőkövesdiekről számos leírás és tanulmány született, hol népszerűsítő, hol tudományos igénnyel. Gazdag az irodalmuk, ezen belül gazdag a szakirodalmuk (néprajz, történelem).

21 Ennek jelentős része úgy ír a kövesdi matyókról, mint valami útonmódon „kiválasztottakéról, szerepüket pedig történeti koron és történeti helyen kívülinek írja le. Röviden: erősen túloz. Éppen ezért mi szándékosan nem hangsúlyozzuk a „matyó" mivoltukat, bár azt nincs okunk kétségbe vonni: mi már dolgozatunk címében 16 A kovács hajlandó volt vállalni komenáósokal is. Meghatározott évi terménybért fizettek a munkájáért. Aztán cséplés után szedte össze a komencióba járó bérét. Ez azonban nem úgy működött, mint a falvakban, hiszen Kövesden sok kovácsmester volt. Ez a gazdáknak kedvezett. 17 Erdélyi Tibor, a kövesdi földbérlő szövetkezetet írja le. In: Dala J. i. m. 159.; Hajdú Ráfis János: A technikai fejlődés kezdete, a motorikus erő megjelenése Mezőkövesden. Matyóföld, 1993. 16-40. 18 Ez szinte véletlenszerű kiválasztás, no persze éppen Hajdú Ráfis János volt az, aki jól ismerte családját és biztosítékot jelentett ismerete. 19 Ha arra gondolunk, hogy az 1950-es években milyen megkülönböztetés dívott (kulák lista stb.), milyen módon hurcolták meg egy-egy család tagjait. A részünkről megnyilvánuló kérés nem is egyszerű. 20 Viga Gyula: Árucsere és migráció Észak-Magyarországon. Debrecen-Miskolc, 1990. Egész sor adattal szolgál. 21 Az idevonatkozó bibliográfiát mind az eddig érintett szerzők, mind a városi monográfia felsorakoztatás-szerűén számon tartja. 967