A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

BENCSIK János–HAJDÚ RÁFIS János: A lovas kocsi a mezőkövesdi parasztgazdák kezén

1. kép. Mezőkövesd belsősége 1767-ben. Györffy István után a diósgyőri koronauradalom tartozéka volt. A 18. század elejéig bérbeadás útján hasznosította a királyi kamara. A bérlők között találjuk az egri káptalant is. 1755-ben Mária Terézia visszaváltotta, ezt követően több birtoktesttel elzálogosította Kövesdet is a magyar királyi uradalmi kamara elnökének, gróf Grassalkovich Antalnak. A következő évben (1756) szóbeli szerződést kötött Kövesd elöljáróival, ennek értelmében a természetbeni kötelezettségek megváltásaként évi 2500 RFL-t fizettek a kövesdiek a földesúrnak.

7 Jelek szerint ez a gyakorlat 1773-ig változatlan maradt. 1765-ben a lakosság vagyoni állapotát az 7 Egy hasonló jogállású település, mint Mezőkövesd, mely a feudalizmusban oppidumként (mezőváros) működött, szerződésben kikötött és vállalt állami és földesúri terhét évente egy tételben törleszthette. Ennek során a városok magisztrátusa vetette ki, megfelelő kulcs alapján ezeket a terheket. Miután a magisztrátusban is a telkes jobbágyok foglaltak helyet, érthető módon tudatosult a családokban generációkon át az a tényleges gyakorlat, hogy a településre kirótt terhek zömét a telkes jobbágy családok fizetik, tehát a városi jogokat, beleértve a viszonylagos szabad állapotot az által élvezheti bárki is Kövesden (beleértve a kisnemességet is!), hogy a telkes réteg pontosan teljesítette kötelezettségét. Ennek, mármint a mezőváros ilyen működésének záloga a pénzgazdálkodás kiterjedése, a telkes gazdáknak megfelelő tőkeállatuk, piacra vihető gabona- és más termékfeleslegük volt. Ezeket értékesítvén jutottak pénzhez. 963