A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

HOFFMANN Tamás: Cserépedények (Néhány példa Európából)

gazdagodván) a középkor elmúltával egyre inkább azon voltak, hogy a főző- és tároló­edényeken kívül lakásdíszül és asztali terítékül használatos edényeket állítsanak elő. A 17-19. század tehát - termékválasztéka miatt - egészen új korszak a paraszti fogyasztók piacára dolgozó fazekasság történetében. Annak érdekében, hogy portékáik kelendők le­gyenek, a falusi műhelyekben különféle színű mintákkal díszítették az edények felületét. A minták kiválasztásában messzemenően figyelembe vették a vásárlók igényeit. Alkal­mazkodtak tehát a piac követelményeihez. A dekorációt többnyire a fazekasok asszonyai, lányai festették. Ekkor tehát ismét bevonták a nőket a termelési folyamatokba. A fazekasműhelyek zömét lakóházakban rendezték be. A kemencét azonban (főleg azért mert tűzveszélyes volt) a háztól távolabb építették fel. A kemencének lényeges tu­lajdonsága, hogy akkor fűthető fel optimálisan, ha tűztere és füstkivezető nyílása között akadálytalanul és gyorsan cirkulál a levegő. Attól függően, hogy vízszintes vagy függő­leges irányban vezették-e a levegőt, vannak fektetett hasábalakú, illetve félgömb, henger és arra csonkakúp formában épített kemencék. (Vannak továbbá - mindenekelőtt Kelet­Európában - ferde helyzetű, domboldalba mélyített kemencék is, amelyeknek építői mindkét igénynek meg akartak felelni.) A függőleges kemencék alján rendszerint két nyílást hagynak, az egyiken át rakják be a kiégetendő darabokat, a másikon át tüzelnek. A vízszintes, ún. hosszú kemence már a rómaiak révén terjedt a Rajna völgyében és ké­sőbb innen jutott el Kelet-Közép-Európába, Lengyelországba és Ukrajnába. Magyaror­szágon neve német kemence. Itáliában és kirajzásuk későbbi területén ilyen kemencében égettek a habánok, sőt rajtuk kívül ezt tartották megbízható teljesítményű kemencének csaknem mindenütt a kályhák cserepeit égető mesteremberek. A mázatlan edényt csak egyszer égették, az ólommázast többnyire kétszer, az ónmázast néhol háromszor is. Portékáikat a fazekasok rendszerint saját maguk értékesítették. A középkor munka­erő-gazdálkodásának előrehaladtával a falusi piacra dolgozó, másrészt gyakorta csak gyalogosan házaló fazekasok még nem szakadtak el a földtől, maguk is parasztok voltak, akik a mezőgazdasági munka holt idényében űzték mesterségüket, megmaradva az ipar prehisztorikus keretei között. Iparűzésre gazdálkodásuk gyatra teljesítményei kényszerítették őket. Az agrárium telepített falvaiban élőket mostoha adottságaik, illetve a cseréppé égethető agyag előfordulása csábítja iparűzésre. A gabona alacsony termésát­laga és az ipari nyersanyag előfordulása két olyan feltétel a 13-15. század óta, amelynek találkozásakor a falusi fazekasok megkezdhetik működésüket. Az igényesebb készítmé­nyek előállítói eleinte városokban laktak (pl. a Rajna-melléki Siegburgban 1564-ben: Oilgasse = Aulgasse, az itt lakók céhekbe tömörültek). A városok iparüző szabadsága azonban hiányzott falun. Például a Rajna-vidéki Seypessen fazekasai a középkor végén háziipari keretek között tartották fenn mesterségüket, holott még a norvégiai tanyákon is az általuk előállított edényekben főztek. A közeli Duingen parasztfazekasai hasonló telje­sítményeket mondhattak magukénak. Egy 1689-ben készült összeírásban az 557 lelket számláló településen a lakosság több mint felét (325 főt) a fazekasháztartásokban verték számba. A kereskedők csoportja és eltartóképességük irreálisan nagyra nőtt. Ekkor 35 műhelyben dolgoztak, és 33 - a fazekak árusítására szakosodott - kereskedő értékesítette (jócskán felverve az árakat) termékeiket. Még 1814-ben is Duingen lakosai közül 11 szántóvető gazdálkodót és 56 fazekast, továbbá 38 más szakmához tartozó szolgáltató iparost írtak össze a 105 háztartást számláló falucskában. A lakosság fele a fazekasságból élt. Aligha jellemezhető elszigetelt esetnek! A franciaországi Orléans közelében, a Sarán környéki erdőkben, Saintes-től nem messze több falu húzódott meg a középkorban. Lakóik zöme fazekas volt, akiket a nyersanyagbányászat csábított ide. Már a római idők­718

Next

/
Thumbnails
Contents