A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 38. (1999)

TARCAI Béla: A miskolci Kir. Kat. Fráter György Gimnázium fénykora (Tiszteletadás Vucskits Jenő szellemének és emlékének)

és nótázás keretében. Ekkor kerültek fel a szépen hímzett zöld szalagok a kabátok hajtókájára, később az intézeti egyenruha magyaros nyakkendőjére. Az iskola a „fegyelemsértést" csendes elnézéssel vette tudomásul, már csak azért is, mert a szalagavatókon soha semmi kilengés nem fordult elő. Vucskits Jenő szívósan harcolt az iskola túlnépesedése ellen. Ebben a harcban nem csupán az a cél vezette, hogy a tanítás optimális feltételeit normális létszámú osztályokban teremtse meg, hanem az is, hogy csak olyanok kerüljenek be a gimnáziumba, akik szellemileg és fizikailag alkalmasak, és akiktől elvárható, hogy a 8 évet törések és hullámzások nélkül végig tudják küzdeni. Különféle szűrési módszerekkel kísérletezett, így pl. a felvételhez ajánlást és jellemzést kért a szülőktől, a tanítóktól vagy a hitoktatóktól. Sok esetben személyesen is beszélgetett a jelöltekkel, amikor azok tanítójuk kíséretében csoportosan megjelentek nála. A kiválasztásnál egyedül a képesség és az alkalmasság számított. Tiltakozott a nézet ellen, hogy az alkalmatlanok egy-két éven belül úgyis kiperegnek, mert ez - bár statisztikailag igaz - mögötte reményüket vesztett fiatalok és családok tragédiái sejlenek fel. A tanulólétszám mégsem csökkent. Ennek okát elsősorban a pályaválasztási orientáció hiányában kereste. Az elemi iskolák negyedik osztályát útjára bocsátó tanítók presztizst láttak abban, hogy tehetségesnek vélt növendékeik a Fráterbe kerülhettek, a szülők szemében pedig nagy volt az „íróasztal pályák" tekintélye. Emellett a sikeres gimnáziumi felvétellel 8 évvel el lehetett tolni a pályaválasztás felelősségét. Nem ok nélkül sürgette tehát Vucskits Jenő az intézményes pályaválasztási tanácsadás megszervezését.

19 A szociális kérdések iránti fogékonyságát jelzi, hogy működési ideje alatt jelentősen bővültek a szegény sorsú, tehetséges diákok támogatására irányuló akciók, melyeket leginkább társadalmi egyesületek támogattak. A legjelentősebb segélyező szervezet volt a Szent Alajos Diákszövetség és a Diósgyőr-vasgyári Segélyező Egyesület. Az utóbbi főként anyagiakkal, az előbbi természetbeni juttatásokkal, szállással, étkezéssel, instruálással támogatta a rászorulókat. A Szent Alajos Diákszövetség az említetteken kívül lelki támaszt és baráti közösséget is adott, hogy a családból hirtelen kikerült gyermek ne érezze magát elveszettnek a nagyvárosban. Rendszeres összejöveteleket, ünnepségeket, műsoros esteket szervezett, illemórákat tartott, és arról is gondoskodott, hogy a fiúk a nekik legmegfelelőbb tánciskolába járhassanak. A szociális támogatások körében Vucskits Jenő intenciói alapján - különös előnyben részesültek a többgyermekes családok fiai. A rászorulók támogatásában ő maga is példát mutatott, mert mindig volt két „sorkosztos" diákja, akik az ő asztalánál ebédeltek. Vucskits Jenő portréjának felvázolása nem volna teljes, ha nem szólnék előadói stílusáról. A tanári feladat és az ismeretterjesztő előadás nála ugyanazt jelentette. Óráira úgy készült, mintha kívülállók részére tartana előadást (a mindenkori 8. osztályokban filozófiát tanított), és előadásait úgy tervezte meg, mintha megannyi, tudásra szomjazó diákkal állna szemben. Mondanivalóját szerette példákkal, hasonlatokkal, történetekkel és idézetekkel fűszerezni. Gördülékenyen és tiszta magyarsággal fogalmazott, tiszteletben tartotta a klasszikus retorika szabályait. Keveset, de kifejezően gesztikulált, szép, dunántúli ízű kiejtéssel beszélt. Előadásmódjára jellemző volt, hogy az első mondatok között kiadós szüneteket tartott, ezzel magára vonta a hallgatóság figyelmét, majd fokozatosan belelendült és beszélt akár másfél óra hosszat is. Felkészültségére és kitűnő emlékezőtehetségére jellemző, hogy beszédeit, előadásait sohasem olvasta, 19 Ez végül is 1939-ben megvalósult. 835