A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

SPÓNER Péter: A miskolci csizmadiacéh története a megalakulástól a céh felszámolásáig (1667-1872)

jegyzés: Az Absetzes's magasabb sarkú Csizmáknak az Árok az egyébféle Csizmák Árroknál 15 Krajtzárokkalfeljebb limitáltatik..." Hasonló kiegészítés más limitációban nem található, így valószínű, hogy ez az akkori divat hatására került bele. E forrástípus a város társadalmi szerkezetére is szolgál bizonyos információkkal. „Az 1813-as limitációban az ármegállapítások már anyagminőség és méret szerint részletezettek. Mindez a differenciálódó igényeket mutatja, amely a város előrehaladott társadalmi és tevékenységbeli rétegzettségének következménye" A CÉH ALKONYA A céh a 19. század közepétől kezdve egyre inkább hanyatlott. Létszáma fokozatosan csökkent, bár még 1872-ben is megközelítette az 500-at. Az 1872-es

66 Ipartörvény értelmében a céheknek ipartársulattá kellett alakulniuk, ami alól a csizmadiák sem vonhatták ki magukat.

67 Az átlépés elég nagy áldozatokat követelt, ami egyre kevésbé volt arányban az érte kapott szolgáltatásokkal. Nem véletlen, hogy a társulat tagsága a múlt század 80-as éveiben már visszaesett 300 alá. Az 1890. évi kamarai jelentés pedig a következő szomorú képet festette a századvég Miskolc csizmadiáiról: „A csizmadiák elegendő foglalkozásra nem találnak. Miskolczon alig háromszáz csizmadia van már s tényleg ezeknek egy jelentékeny része vagy egyáltalán nem, vagy nem mint önálló iparos, de egy más, még jobb sorsban lévő mester részére folytatja mesterségét. Mivel ezek egy része szőlősgazda is, a filoxéria pusztítása ez oldalról is mélyen sújtotta őket. A nép ízlése változott. A készáru forgalomba hozatal emelkedett, a mödlingi czipőgyár minden népesebb városban fiókot tart. Az ujabb csizmadia-iparos ifjúság e varrott munkát nem érti, e miatt a mesterek a hadseregi bőrszükségletek szállítására vállalkozni nem igen óhajtottak. A csizmadiák egy része a szó igazi értelmében tengődik mestersége mellett s lefolyt évben is számosan hagyták oda iparukat..." A csizmadiák hanyatlásának okát elsődlegesen nem a gyáripar megjelenésében kell keresni, hanem a divat változásában. Tulajdonképpen hasonló folyamat játszódott le, csak ellenkező előjellel, a 19. század közepén, mint 150 évvel korábban. Akkor a divat változásának hatására, a csizmadiák által készített termékek teljesen kiszorították a piacról a vargák által előállított lábbeliket. A 18. század folyamán a miskolci, „csizmadiaipar, talán mert éppen jó anyagot helyben talált és színmagyar lakossága, környék uralkodó divatjának hatása alatt naggyá nevelődik."

69 Azonban 150 év elteltével a lábbelidivatban újabb fordulat következett be, a csizma helyét átvette a cipő. Ez nem egyszerűen csak új lábbeli, de elkészítése teljesen eltérő szaktudást, varrási technikát igényel, amihez társult, hogy a 19. század második felétől megkezdődött a nagyüzemi cipőkészítés. Ezeknek az új kihívásoknak a miskolci csizmadiák többsége már nem tudott megfelelni és a század közepétől megkezdődött a „kézműipar élet-halál harca a modern technika egyre erősödő erejével",

70 mely harcban a csizmadiák vesztésre voltak ítélve. 64BmL. IV. 501/e 1314/1813. 65 FügediM., 1973. 135. 66 Magyar Törvénytár 1896. 22. 67 Aki az ipartársulatba át akart lépni, annak 20 osztrák értékű forintot, az árucsarnokban való árulásért pedig még plusz 40 forintot kellett fizetnie. Szendrei /., 1904 IV. köt. 639. 68 Uo. 69 Miskolc monográfia, 1929. 398. 70 Miskolc monográfia, 1929. 401. 616