A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

FEHÉR József: Szirmay Antal Hungaria in Parabolis-a

lála előtti napon Mocsáry nevű kedves ismerőse meglátogatta, így örvendezett az óbes­ternek: „Ejnye, be jó, hogy eljött öcsém uram, most már itt maradhat a temetésemre". S pár óra múlva csakugyan halott volt már a derűs úr, aki közvetlenül halála előtt még jóízű kárörömmel olvasta a Magyar Kurírból Napóleon legújabb győzelmeit." Műve „elegyes" gyűjtemény, melynek elsődleges érdeme, hogy hűen tükrözi kora közgondolkodását, hagyományt teremt és nemzeti tudatot erősít. A Hungária in Parabolist sokan forgatták, használták, idézték, a későbbi szólás- és közmondásgyűjtemények, dalgyűjtemények, irodalmi antológiák, versgyűjtemények 7 ál­landó szereplője lett. Hogy milyen értékeket rejt, azt Tóth Béla szavaival idézhetjük fel: 8 „...nem szabad megfeledkeznünk egy magyar könyvről, mely amazokat fél századdal előzte meg és mintegy ősapja a szálló igék gyűjteményeinek. Ez Szirmay Antal 1804-ben megjelent Hungária in Parabolisa; mint Erdélyi János a Magyar közmondások könyvé­nek bevezetésében oly nagy igazsággal mondja: Anonymus mellett a legmagyarabb mun­ka, melyet valaha deákul írtak. Ez a vén könyvecske, a maga jámbor hiszékenységével, együgyű szófejtéseivel, jóízű, de kevés hitelű anekdotáival, a külföld nagy forrásainál is többet, értékesebbet adott nekem; mert megoktatott arra, hogy az ilyen kortörténeti mű­nek nem szabad a puszta tudákosság és könyvtárbújás alkotásának lennie; hanem tükröz­nie kell a magyar észjárást, a magyar jó kedvet, ha bohóság és egy csöpp szabadszájúság árán is olykor. - Az öreg Szirmay könyvecskéjében ... igazi tárházát halmozta össze a korfestő adatoknak; és boldognak vallanám magamat, ha valamikor módomban lenne az ő kissé kacskaringós deákságát magyarra fordítani, hogy a nagy közönségnek is része le­hessen a gyönyörűségben, melyet én, e kis kötetet olvasva, annyiszor éreztem." Jegyzetünkben említettük, hogy a Hungária in Parabolis jórészt ismeretlen műve Szirmaynak, hiszen magyar fordításban máig nem jelent meg. Az 1960-as években ké­szült egy fordítása, ezt szándékozott kiadni 1988-ban a Miskolci Városi Könyvtár és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár. A könyv fordítója Botos Péter (1913-1982) református lelkész, hely- és egyháztörténész volt. Hatalmas energiát igénylő munkája, pontossága és teljességre törekvése a legnagyobb elismerést érdemli részünkről. Egy dologgal azonban ő sem tudott megbirkózni: a korabeli latin szöveg megpróbáltatásain át éppen az elsodró lendületű, vagánsköltő-Szirmay könyvének szellemét, sajátos ízét­zamatát nem tudta visszaadni. Mivel az eredeti művel azonos értékű fordításra belátható időn belül nincs remény, ez az írás menteni kívánt valamit Szirmay Antal érdemesnek ítélt munkájából, féltve a teljes feledéstől. 7 Idézi többek között: Erdélyi János: Magyar népköltési gyűjtemény, Népdalok és népmondák 1-3. Pest, 1846-48.; uő.: Magyar közmondások könyve, Pest, 1851.; Tóth Béla: Szájrul szájra - A magyarság szállóigéi. Athenaeum R. Társulat, 1895.; Móricz Zsigmond: Magvető - A magyar irodalom élő könyve. Bp. 1942.; Weöres i. m.; O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások. Gondolat, 1976. stb. 8 Tóth i. m. VI-VII. 582

Next

/
Thumbnails
Contents