A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

FEHÉR József: Szirmay Antal Hungaria in Parabolis-a

vesz fel szójegyzékébe és mit hagy ki; érdeme leginkább a régies szavak magyarázatában, valamint a latin kifejezések értelmezésében van. Néhány szófejtése és fogalomértelmezése azonban ma is megállja a helyét. Lássunk ezekre néhány példát! Avas: a régit nevezték így, a makkos erdőről, amelyben tölgy és bükkmakk található. Ezért Szatmár megyében egy egész járást erdejéről Avasnak neveznek. Mondják a borról és a romlott szalonnáról: avas bőr, avas szalonna, és a régi szokásról: meg-avult szokás. Comitatus: vármegye. Hajdan több volt Magyarországon, de sokat egyesítettek később. így a Kis- és Nagy-Pozsony vármegyét, a Győr és Szolgagyőr vármegyét, Pest, Pilis, Solt vármegyét, Zemplént és Potokot (Patakot). Dica: azaz rovás-pénz annak az adónak a neve, amelyet az írni nem tudóknak rovással jegyeztek fel. Jobbágy: ezt a nevet Magyarország régi királyainak idejében csak az ország bárói, zászlósurai viselték. Idők múltán a szolgaságra kényszerített telepesekre ruházták át e szót... Ispitály: kórház, a latin Hospitále szóból. Porta: azaz telek, eredetileg a város vagy vár kapuját jelenti abból következőleg, hogy amikor a vár környékét ekével kijelölték, ott, ahol kaput szándékoztak hagyni, felemelve vinni (portare) kellett az ekét. Egyébként a magyaroknál e szó az adót is jelenti, mivel az adót mindenkinek a portája után vetették ki. A kaput I. Károly törvénye úgy határozza meg, mint amelyen át egy szénás- vagy gabonásszekér bemehet. Máig megvan még a porták utáni adókivetés, vagy ahogy nevezik: a portio, vagyis telek- vagy kapuadó. De vannak egészen képtelen ötletei is. Pl.: Mén: a magyaroknál a tenyészcsődört jelenti. Ménnek nevezték Marót bihari vezért, mint Béla király névtelen jegyzője tanúsítja, azért, mert sok ágyasa volt. Ebből a részből is sokat törölt a cenzúra, főleg a durvábbnak vélt szellemességek közül, melyekre a népszerűség kedvéért itt is törekedett Szirmay: Similitudo ridicula: azaz nevetséges hasonlat: „Ollyat sikoltott, mintha egy egész Reformata Ecclesiának hegyes fogú sarlóval a seggit metszenék." Nem hiányozhatnak természetesen a kuriózumok sem, mint a következő szóértelmezésből kitűnik: Orandi: azaz emlékezetes imaformák: „O! Felséges Jehova Szent Isten! kinek szine előtt olvadnak a világi hatalmak, mint az éhes cigánynak fogai alatt a fejér kenyér, végy fel minket fényes hintódnak ha csak bakjára is. Ámen!" Hasonló egy esős időért mondandó ima: „O! Felséges Isten! ki bé zárod és ki nyitod az égnek csatornáit! ne hallgasd meg az úton járót, a tégla vetőt és a nyomtatót, hanem adj alkalmatos essőt a mi üdőnkben. Kerekíts fel a tengernek mélységes örvényébül ollyan kis felhőt, mint a tenyerem, s legyenek abbúl zápor essök; ezt pedig te megcselekedheted, mert Arábiában ollyan nagy dinnyék teremnek, mint itt a tökök. Ámen!" Erre a könyörgésre jégeső jött, azért a következő alkalommal ugyanez a pap így szólt: „O! adtál Uram essőt, de nints köszönet benne!" Hasonló: „Jövel, jövel! mennyei kakas, kapargálly a mi lelki szemetünkön, hints meg mennyei gyöngyökkel, mert meg-vesztegettettünk az álnokság bimbóitúl. Jövel, jövel mennyei Szabó, fóldozgasd a mi lelki lyukainkat. O! Uram, meg-rongyollottak a mi sziveink, mint ama rongyos köpönyeg, hanem O! Uram, jöjj el a te lelki fókáiddal és foldozd meg azokat; mert O! Uram, a te nagy irgalmasságodat ki nem beszélheti ama harminc két fogú állat. Ámen!" A könyv harmadik része - A többi példabeszédek, anekdoták, közmondások - általában latin szállóigék, aforizmák rokon tartalmú magyar megfelelőjét közli. Több magyar közmondást, szólást, szállóigét sorol fel egy-egy latin idézet minél világosabbá tételére. Ezzel értelmezi a latint, valamint bizonyítani kívánja, hogy a magyar nyelvben is megvan mindez. Az idézetek, szavak, kifejezések itt sem szoros ABC rendben követik egymást. Fő forrása az ókori római irodalom: Ovidius, Sallustius, Seneca, Suetonius, Terentius, Horatius, Vergilius, Cicero, Plautus, Livius stb. művei. A széles olvasottságú Szirmay igen sokszor szabadon idézi a szerzőket; nem egy alkalommal csak a szállóige tartalmát, vagy csak azok kezdő sorait eleveníti fel. Lássunk ezekre is példát! 579