A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

JELENA VINOGRADOVA: Az óorosz agrárkultusz szentjei

1. kép. Nyikolaj Mozsajszkij szobra, 17. század, 2. kép. Szűz Mária a trónon című ikon, előtte Vologda (hársfa) Szt. Miklós és Kiiment, 16. század egybecsengés van jelen, aminek bizonyára szerepe volt a szólásmondás kialakulásában. Konstantin és Jelena napján kezdték vetni a kendert mágikus szertartás kíséretében. Noha a mezőgazdaságban az állattenyésztésnek csak kiegészítő szerep jutott a növénytermesztés mellett, ez a terület több védőszentet tud felmutatni. Rendkívül népszerű közöttük Nyikolaj Csudotvorec (Csodatevő Szt. Miklós), akinek kultusza északon Szűz Mária és Krisztus népszerűségével vetekszik, esetenként felül is múlja azokat. Jóságos segítőként, az üldözöttek védelmezőjeként a falusi emberek legkedveltebb szentje volt. Úgy gondolták, hogy ő az a szentéletű férfi, aki legközelebb áll Istenhez, s hogy kapcsolatban áll a szárazföldi vizekkel, gyógyít, képes a kígyó fejét megtaposni és elkíséri az ember lelkét utolsó útjára. Nemcsak a paraszti világ, hanem az egész nép védőszentjeként tartották számon. „Nyikolaj, azaz Miklós demokratizmusa, mint személyiségének lényegi vonása nemcsak az orosz változatban figyelhető meg, hanem a róla szóló görög történetekben is. Amikor például a görög verzióban egy hajósnak segít, az orosz variánsban egy paraszt segítségére siet, s „férfias pártfogó"-nak, máskor „paraszt"-nak, közrendű embernek nevezik. A pogány korban a Szt. Miklóséhoz hasonló fogadtatásban Volosznak volt része. Nem véletlen, hogy Kelemen római pápától a kereszténységet felvevő népek védőszentjei között Szt. Miklós kéri a Szűz Mária oltalmát egy 16. század végén keletkezett ikonon, amelynek címe „A Szűzanya a trónon, előtte Miklós és Kiiment" (VOKM, 7996). A 15-16. század fordulóján épült Pokrovszkij Glusickij (Szűz Mária Oltalma) 551