A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

GYULAI Éva: Úthálózat és hírközlés a hódoltság peremvidékén (A diósgyári vár és Miskolc szerepe a kora újkori közlekedésben és információcserében)

útonálló, Bartha Géci nemesember „1650 és több elfolyt esztendőkben külön-külön idő tájban, ezen Borsod vármegyének külön-külön helyén lévő határiban, kiváltképpen a diósgyőri Bikkben, Egré (= Egerbe) járó városi, falusi hódolt bírák igaz útjukat tolvajul megállván, reájok kirohanván, és magokat bikkfakhoz kötözvén, több lator társaival edgyütt fejek váltságában, török adójokban vitt feles summa pénzt vont és tolvajlott el nyavalyásoktúl. Másutt viszont igaz járatbéli szekereket vervén fel, mind tolvajul meglopva, egyszer is, másszor is feles lovakat vont és lopott el".

22 A bükkvidéki török várak: Cserép és Eger közelsége igen nagy veszélyt jelentett a diósgyőri uradalomra is, különösen a vár és mezővárosai, Diósgyőr és Miskolc biztonságára (3. ábra). A Bükkön keresztül gyakran törtek a vár közvetlen környékére, hogy a városok és a vár majorságának állatait elhajtsák, a katonákat, lakosságot pusztítsák, rabnak hurcolják el. 1641-ben a diósgyőri várkatonák tanúvallatásuk során sorolták el a vár körüli rablásokat, melyek során a vár és a jobbágyok jószágait, őrségét pusztították az egri török gyalogosok és lovasok, gyakran magukkal hurcolván katonákat, asszonyokat, gyerekeket.

23 De jövedelmező préda volt a bükki várakból a Sajó vidékére portyázó törököknek a gazdag mezőváros, Miskolc is. 1682-ben történt az egyik legsúlyosabb „törökjárás" Miskolcon, azután, hogy a miskolci prédikátorokat, diákokat, bírákat a törökök elhurcolták, s csak nehezen szabadultak meg, „itthon, városunkban is néhány hites embereinket erőssen megkötözvén ló mellett, pórázon egész éjjel hurcolták, kínozták"?* Módszereiket tekintve azonban a 17. századi rendi küzdelmekben harcoló hajdúk is hasonlóak voltak. 1685-ben „Murányi István nevű putnoki gyaloghadnagy egynéhány száz gyülevész hajdúkkal étszakának idején Miskolc városára bejővén", a hajdúk Palóczi János házához mentek, megkötözték, „s az utcán azon istentelen hajdúk közzül némellyek szakállát kitépték, szaggatták, dolmányán lévő ezüst gombokat letépték, a dolmány ujján lévő gombokat is". Török István, akit szintén elfogtak, így mesélte el a kegyetlenkedéseket: „mikor az én házamra jöttek ezen tolvaj hajdúk, már akkor kötözve volt kezekben Danjfy Péter, Busa Mihály, Szucsányi-Mészáros Miklós uraimék, az én ajtómat is bevágták, magamat megkötözték, verték, taglották, döfölték, az magam házárúi hordoztanak imitt-amott étszakának idején az uccán, utoljára hoztanak a Piacra a sereg közzé, eleget vertek, taglották s döfölt ének" ?

5 1686-ban ismét csak hajdúk törtek Miskolcra, ahol német katonák is voltak, s több erőszakos cselekedetük között a korra igen jellemző, tragikus jelenetet is feljegyzett egy tanúvallatás: „Buzgány Gáspár, nemes személy, 26 éves: láttam, hogy Török István hajdúi megszállták a várost, mint ellenségek, s amikor a városba érkeztek, rögtön a házakra és kamarákra törtek. Láttam, hogy a bíró úr felesége a szolgálóval szalonnát vitt a pincébe, s egy hajdú levette a szalonnát a szolgáló hátáról, de a bíró felesége szembeszállt (intendebat) a hajdúval, hosszan veszekedtek a szalonnán, s látván ezt a német katonák, gyorsan odafutottak, és a zsákmány felett átszúrták a hajdút."

2 A kóborló hajdú, a szélnek eresztett végvári katona, a portyázó 22 BmLt IV. 50l/a. 6. köt. 774. p. 1651. január 10. 23 Az egri törökök Győr alá kijővén, mintel 50 lovas, az kenderbül vitték el az győri hadnagy felségét és az Haller Sámuel uram őnagysága tiszttartója feleségét tizenhármad magokkal, és egy embert levágtak.[...] három gyalog török martalóc ragadtak el két győri gyermeket, de el nem vihették, mert elvettették vélek [...] Az egri gyalog és lovas törökök, mintel ezerén, megeresztett zászlókkal fényes nappal Győr alá kijővén, vittek győrieket hetet, férfiakot, asszonyi állatokat és gyermeket az győri mezőrül. Kazinczy G., 1869. 132-133. pp. 24 BmLt IV. 1501/a. 1. köt. 1682. május 6. 25 BmLt IV. 501/a 11. köt. 254-255. pp. 26 BmLt IV. 1501/b. XIV. 319. 524