A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

KUBINYI András: Központi helyek a középkor végi Abaúj, Borsod, Heves és Torna megyékben

A magyar mezőváros szónak semmi köze nincs a mezőgazdasághoz, hanem a kulcsos, vagy kerített város ellentétpárja, azaz nem erődített város.

13 Az sem véletlen, hogy a 16-17. században a mezővárosi hatóságok magukat városnak nevezik, és a „Mező"előtag olykor a helynévhez kerül (vö. Mezőkövesd). Ez pedig arra utal, hogy a mezővárosiak magukat - annak ellenére -, hogy jobbágyok voltak -, városi polgároknak tartották. Hozzá kell még tennünk, hogy a szomszédos Lengyelország is ismerte a középkor végén a civitas és oppidum megkülönböztetést, viszont valamennyi oppidumot a városhálózathoz számították. Náluk a harmadik csoportba tartoznak a piactartó oppidumok, a negyedikbe azok az oppidumok, ahol nem tartanak piacot.

14 Mivel a piac nélküli oppidum centralitása nyilvánvalóan jelentéktelenebb a többinél, a magam részéről ezeket csak fenntartással sorolnám a városhálózathoz. Most nincs arra lehetőség, hogy a magam középkori városelméletét itt ismertessem, a város, mezőváros, központi hely kérdésével máshol már részletesen foglalkoztam.

15 Számomra akkor vált a kérdés döntővé, amikor rájöttem, hogy az ország egyik legsűrűbben lakott, legnépesebb területén, a Délnyugat-Dunántúlon egyetlenegy jogi értelemben valódi városnak tartott település sem volt. Akkor dolgoztam ki egy kritériumnyalábot, amellyel a központi helyeket osztályozni lehet, hogy így emeljük ki a sok száz középkori magyar mezővárosból azokat, amelyek városi szerepet játszottak.

16 Később, a Délnyugat-Dunántúl négy megyéje után megcsináltam ugyanazt az ÉszaknyugatDunántúl három megyéjére,

17 jelenleg pedig dolgozom a Kelet-Dunántúl hat megyéjén. Kritériumnyalábomat - örömmel látom - azóta mások is alkalmazzák.

18 Most egy más tájegységet, Északkelet-Magyarország négy megyéjét mutatom be, ami összehasonlítási lehetőséget nyújt a Dunántúllal. Itt egy szabad királyi és egy püspöki székhely város, Kassa és Eger található, ezeket egybevethetjük az északnyugat-dunántúli Sopronnal és Győrrel, illetve Veszprémmel. 13 Csizmadia Andor. Az egyházi mezővárosok jogi helyzete és küzdelmük a felszabadulásért a XVIII. században. (Studia Iuridica auctoritate Universitatis Pécs publicata 24.) Bp. 1962. 5-6.; Itt jegyzem meg, hogy a szakirodalom hajlott korábban arra, hogy a „mezőváros" településtípus nevét a mezőgazdaságból vezesse le. Vö. pl. Mályusz (a 6. j.-ben i. m.) 365. - Ettől természetesen foglalkozhatott egy mezőváros lakosságának a többsége a mezőgazdasággal, attól azonban még lehetett város, hiszen a középkori német „valódi" városok jelentős százaléka agrárjellegű „Ackerbürgerstadt" volt. Isenmann (a 2. j.-ben i. m. 268.); Evamaria Engei. Die deutsche Stadt des Mittelalters. München 1993. 98. 14 Maria Bogucka-Henryk Samsonowicz: Dzieje miast i mieszczanstwa w Polsce przedrozbiorowej. Wroclav-Warszawa-Kraków-Gdansk-Lódz 1986. 106. 15 Kubinyi András: A középkori magyarországi városhálózat hierarchikus térbeli rendjének kérdéséhez. In: Településtudományi közlemények 23. (1971) 58-78.; f/ő. A magyarországi városhálózat XIV-XV. századi fejlődésének néhány kérdése. In: Tanulmányok Budapest múltjából 19. (1972) 39-56. 16 Kubinyi (a 10. j-ben i. m.) 319-335.; A kritériumnyaláb: uo. 325. 14. j. 17 Kubinyi András: Csepreg a Nyugat-Dunántúl középkori városhálózatában. In: Tanulmányok Csepreg történetéből. Szerk.: Dénes József, Csepreg, 1996. 142-144.; Itt jegyzem meg, hogy ugyanezt a rendszert alkalmaztam Miskolcra és Diósgyőrre, mivel azonban - ahogy azt mindjárt kifejtem - kissé módosítottam a kritériumokat, e tanulmányomban a centralitási pontszám kissé eltér az itt közöltnél. Kubinyi András: Miskolc helye az ország középkori településhálózatában. In: Miskolc története I. k. A kezdetektől 1526-ig. Főszerk.: Dobrossy István, Miskolc 1996. 415-432. 18 Tóth Péter: Szempontok a borsodi mezővárosok középkori és kora újkori történetének vizsgálatához. In: Város és társadalom a XVI-XVIII. században. Felelős szerk.: Faragó Tamás, (Studia Miskolcinensia 1.) Miskolc, 1994. 113-124. Megjegyzem, hogy a magam centralitáspont számítása Sajószentpéter esetében kis mértékben eltér Tóthétól.; Kollmann Örs László: Rimaszombat céhes élete és jelentősége a középkor végén. OTDK-án díjat nyert megjelenés alatt álló szakdolgozat. Kivonatát 1.: XXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia. Humán tudományi szekció előadásainak tartalmi összefoglalói, Miskolc 1997. 435. 501