A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

TOMKA Gábor: Közép és kora újkori településrészlet Mohi mezőváros belterületének peremén (Jelentés az M-30-as autóút 41. számú lelőhelye I. és IV. munkahelyének régészeti feltárásáról)

Összefoglalás A vizsgált területen először körárkos karámot létesítettek. A következő periódusban a központi településmag tájolásához alkalmazkodó, téglalap alaprajzú területet határoltak el. A kevés hulladék és a lakóépület hiánya alapján a főként lakóhelyként szolgáló, sűrűn beépített településmag körül létrejövő gazdasági övezet részének tarthatjuk a feltárt területet. E külső gazdasági övezet kialakulásának oka az lehetett, hogy a keskeny dombháton kialakuló, a teleklábaknál vizenyős lapályokkal lehatárolt településközpont telkeinek feldarabolódásával rendkívül szűkké vált a gazdasági tevékenységek számára fennmaradt tér

4

. A 14. század közepétől a magyarországi városok külvárosaiban ki lehet mutatni kerteket: Pozsonyban, 1341-től majorságokat említenek (Hojfmann 1959, 193-194; Hoffmann 1963, 60), Sopronban 1379-ben káposztás- és veteményeskerteket osztanak (Hojfmann 1959, 193-194; Hoffmann 1963, 59-60). A lakótelektől függetlenedett kertre a városok esetében a zsúfoltság miatt lehetett szükség (pl.: Major 1960, 51). Ez utóbbit a nagyobb népsűrűség, azaz végső soron a városiasodás válthatta ki. Mohiban nem a városfalak, hanem a vízrajzi környezet teremthette meg azt a kényszerítő erőt, ami a kerteknek a lakótelkektől való elszakadásához vezetett. Ugyanakkor, ha a település beépítettsége ritkább lett volna, feltehetően nem lett volna szükség a lakótelektől elválasztott kertek létrehozására. Esetünkben tehát a meginduló urbanizációs folyamat, a lakótelek aprózódása és a vízjárta területből kiemelkedő településmag szűk volta egyszerre segítette elő a belsőség megosztását. így a közelebbről meg nem határozható mezőgazdasági tevékenységek, melyek között a késő középkori európai gazdasági munkamegoszlás következtében egyre jelentősebbé váló nagyállattartás amúgy is nagyobb térigényű, fokozódó mértékben szorultak a településmagot körülölelő nedves területen kívüli külső települési övezetbe. A földbe mélyített jelenségek (istállók, színek) hiánya miatt a feltárt kertet esetleg inkább veteményesnek tarthatjuk. Elhagyott, „telkesített" karámhelyeken célszerű volt káposztás- ül. tököskerteket létesíteni (Belényesy 1954, 395, 35. jegyzet). A IV. munkahelyen megfigyelhető egyetlen 16. századi létesítmény arra utal, hogy a középkor végére a külső övezetben egyre nagyobb teret fedhettek a kertek le, de nem álltak feltétlenül szorosan egymás mellett. A nehezen datálható nyugati kert elágazó árkai azonban megengedik azt a lehetőséget is, hogy egyes bekerítések egymáshoz csatlakoztak. A terepbejárás és a feltárás alapján valószínűsíthető, hogy a kertek a mederágyakkal szabdalt területen csak a kiemelkedéseken jöttek létre, egymástól kisebb-nagyobb távolságra. Szórt, a térszínhez alkalmazkodó elhelyezkedésük ellenére, tájolásuk már a 14-15. századtól bizonyos mértékű szabályozottságot árul el. A bekerítések hosszabb oldala a település főutcájára többé-kevésbé merőlegesen állt. A szabályosabb, téglalap alaprajzú kertek kialakítása azonban nem jelentette ezek helyének tartós rögzülését. Az I. felület nyugati kertje időben feltehetően nem párhuzamosan létezett a keletivel. A keleti építmény negyedik fázisában, mely a 16. század második harmadánál korábbra nem tehető, az előző periódushoz képest összeszűkült a bekerített terület. A kertméret változásának magyarázatára ismereteink nem elegendőek, s nem tudhatjuk, hogy e jelenség általános vagy egyedi volt-e. Feltehető, hogy a kert továbbra is gazdasági funkciókat látott el, de a szűkebb terület korlátozhatta az itt végezhető tevékenységeket. Az utolsó fázis régészeti jelenségei mindkét felületen a folyamat minőségileg új szakaszának kezdetét jelezhetik. Csak az utolsó fázisban találtunk a külső övezetben szilárdan rögzített épületeket. Ezek közül az egyik (I. felület, 06) minden bizonnyal lakó4 Mohin ugyanakkor nem volt megfigyelhető a településbelső halmazosodása. A belső telkek igen keskenyek, szalagszernek voltak (Laszlovszky-Pusztai-Tomka 1997, 146) 430