A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

FELD István: A monoki reneszánsz kastély

13. kép. Feltárt reneszánsz ajtó a kastély emeletén Az alaprajzi elrendezés, elsősorban a pinceterek és a pincegádor elhelyezkedése, továbbá az épület észak-déli középfőfala északi részén megfigyelt, kelet felé nyíló ablakként is értelmezhető nyílásmaradvány(ok) elképzelhetővé teszik, hogy a ház legkorábbi formájában csak az alápincézett nyugati részre korlátozódott. Nyitott kérdés, hozzátartozott-e ehhez a cca 18x8 m-es, talán kezdettől fogva emeletes lakóépülethez a részleteiben kevéssé ismert saroktorony, ez mindenesetre nagyon valószínű. Nem zárható ki, hogy ezt a házat foglalta el 1567-ben a török. A következő periódusban - mely bizonyára nem lehetett független a Monakiak társadalmi emelkedésétől - egyrészt felhúzhatták a kisméretű földszinti ablak(ok)kal tagolt, részleteiben ismeretlen déli traktust - keleti kinyúló végszakasza lőréseivel bizonyos mértékben védelmi szerepet is játszhatott - másrészt a korábbi pincegádor által meghatározott szélességben megépülhetett a keleti traktus. Itt az emeleten helyezkedett el a három ikerablakkal megvilágított nagyterem. Ennek pontos kiterjedését ugyan nem ismerjük - déli végfala talán a pincegádoréval egyezhetett meg, északnyugati sarkából kőkeretes ajtó vezetett a szomszédos térbe. A kastély további részleteiről - belső lépcső, fűtésrendszer, födémek, tető -, az egyes terek-szintek funkciójáról ma még feltevések megfogalmazásához sem rendelkezünk elegendő ismerettel. 414