A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

DANKÓ Katalin–FELD István–SZEKÉR György: A régészeti kutatások jelentősége a sárospataki vár építéstörténetének felderítésében

2. kép. A Vörös-torony pinceszintjének alaprajza (jelkulcs 1. 1534 körül, 2. 1600 körül, 3. 1639., 4. 1642-47., 5. 1656, 6. bizonytalan, 7. 20. századi rekonstrukció) ka-lőrései (2. kép) előtt 10-15 méterre egy, néhol in situ őskori leleteket is tartalmazó földrézsü húzódott. E „teknő" külső szélének legmagasabb pontja néhol megegyezett a torony alsó, félhengeres övpárkánya magasságával. Tehát az említett lőréseket gyakorlatilag alig lehetett használni, így csupán arra gondolhatunk, hogy kialakításukkor még azt tervezték, hogy később elhordják a külső rézsűt. Erre azonban nem került sor, hanem megépült az Olasz-bástya belső falvonulata s a torony alsó lőréses folyosójára már nem volt szükség. Az ásatás során az emelkedő agyagos altalaj felszínén változó vastagságú lerakódást lehetett megfigyelni, 15-16. századi pénzekkel és olyan kerámialeletekkel, melyekről a kutatás mai állásánál csak annyit mondhatunk, hogy 1500 körűire helyezhetők - azaz nem alkalmasak a Vörös-torony korának évtizedre pontos meghatározásához. A néhol több mint 3 m vastag következő réteg (6-7. kép) a 18. századi bontásokpusztulások anyagából képződött - s azok számos, az írott forrásokból addig ismeretlen szakaszára hívta fel a figyelmet - illetve az azt követő szintkiegyenlítések eredménye. Az innen előkerült falburkoló- és kályhacsempe-töredékek valamint kőkeretek tették lehetővé a torony leomlott délkeleti második emeleti tere hiteles helyreállítását. Ez a rétegsor jól megfigyelhető a munka során készített metszetrajzokon is. Az ásatás során mindezek mellett előkerültek a Vörös-toronytól északra nyílt kapu maradványai és hídpilléreinek csonkjai is, a délnyugati homlokzat un. kerti kapuja előtt pedig olyan cölöplyukakra buk379