A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

RÉVÉSZ László: Honfoglalás kori temető Tengőd-Hékútpusztán

beszerzése. Eljárásuknak inkább gyakorlati okai lehettek: a fakengyelek télen nem hűlnek le annyira, mint a fémből valók, s ily módon a lovas lábai kevesebbet szenvednek a hidegtől.

23 Ez a magyarázat azonban főként azokban az esetekben merülhet fel, amikor a kengyelpár mindkét darabja fából készült (Kiszombor, Lajosmizse), s kevéssé indokolt akkor, amikor - mint a tengődi leletnél is - a fakengyelnek vasból készített párja van. A hajdani hétköznapok e rejtélyes kis epizódját így a mai tudásunk alapján magyarázni ugyan tudjuk, hitelesen megoldani azonban aligha vagyunk képesek. 3. Az ún. szaltovói típusú kengyelek A tengődi 4. sírban nyugvó harcos a fakengyele mellé egy kiugró fülű, boltozatos szárú, egyenes talpú vaskengyelt csatolt a nyergére (4. kép 12, 9. kép 4). E típus és különféle változatai viszonylag ritkán fordulnak elő a honfoglalás kori leletanyagban, ennek ellenére részletes felgyűjtésük és elemzésük még nem történt meg. Erre már csak azért is szükség van, mert már az első múzeumba jutott példányok vizsgálata során felmerült e kengyeltípusnak az avar sírokban, illetve a szaltovói kultúra területén talált kengyelekkel való rokonsága, s ily módon annak a lehetősége, hogy előfordulásuk a 10. századi magyarság legkorábbi, honfoglaló generációját jelzi. Elsőként Hampel J. hívta fel a figyelmet arra, hogy a zselickislaki kengyel az avar kori kengyelek fülkiképzését követi.

24 Nagy G. a magyarlapádi, marosgombási és kótaji leletek vizsgálata során jutott arra a következtetésre, hogy e tárgyak a honfoglalók által itt talált avar kori finnugor-szláv keveréknép hagyatékát jelzik, amely megérte a magyar honfoglalást, s betagozódott a magyar nemzetségek közé.

25 Ma már azonban tudjuk, hogy az általa vizsgált leletek valójában avar koriak, s e tény sokat levon megállapításainak értékéből. Egészen más - s mint később kiderült, téves - nyomon indult el Szőke B., aki a Koroncó-Újtelepen, rozettás lószerszámos női sírban lelt példányokat az ugyancsak egyenes talpú, de jóval szélesebb fülű észak- és nyugat-európai 10-11. századi kengyelekkel rokonította.

26 Az öttevényi lovas sírt közzétevő Uzsoki A. gyűjtötte össze elsőként e kengyeltípus addig előkerült néhány hazai párhuzamát (Tiszaeszlár-Bashalom 22. sír, Koroncó-Új telep, Zselickislak), amelyeket ő is az avar kengyelekkel rokonságban állóknak tartott. E kengyeltípust a szaltovóiakhoz közel állónak, majd később szaltovói típusúnak Bálint Cs. határozta meg, bár e kérdésben nem foglalt határozottan állást.

27 Vele ellentétben Mesterházy K. csak „egyenes talpallójú kengyelek"-ről értekezett, „...amelyek valószínűleg átmeneti formát jelentenek egy ritkán felbukkanó, bizonyosan idegen hatásra megjelenő kengyeltípus [a karoling-normann kengyelek - R. L.] mellett".

28 Az elmúlt évtizedek során a kengyelek használati módja, méretezése, a felemás kengyelpárok vizsgálata terén Dienes I. ért el maradandó eredményeket.

29 Egyes típusok alapos felgyűjtése és elemzése - főként a gombos nyakú, ül. villás szárú karolingnormann, valamint a trapéz alakú vállas kengyelek esetében - hozzásegítette a kutatást ezen tárgytípusok időrendjének, használói körének pontosabb megismeréséhez.

30 A 1011. századi magyarság leletanyagának alaposabb megismeréséhez, időrendi tagolásához az ilyesfajta régészeti aprómunka elengedhetetlenül szükséges. Ehhez nyújthat adalékot 23 Dienes L, 1958. 135-136. 24 Hampel J., 1907. 151. 25 Nagy G., 1913.270-271. 26 Szőke B., 1954. 127. 27 Bálint Cs., 1975. 58.; Bálint Cs., 1976. 136. 28 Mesterházy K, 1981. 211. 29 Dienes I., 1966. 229-232. 30 Mesterházy K, 1981. 211-222.; Kovács L., 1985. 125-139.; Kovács L., 1986. 195-225.; Kovács L, 1986a. 110-113. 273