A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

RÉVÉSZ László: Honfoglalás kori temető Tengőd-Hékútpusztán

Lószerszámot három tengődi sírba helyeztek (2., 3., 4. sír). A 2. és a 4. sírban keskeny, aszimmetrikus szájvasú csikózabiát találtak, a 3. sír zabiája elveszett (2. kép 7, 4. kép 13). Minden bizonnyal kantárdíszként szolgáltak a 4. sírban a lókoponyán lelt szabálytalan téglalap alakú, egy-egy lyukkal átfúrt ezüstlemezek. Hasonló módon ékesített kantárokat több honfoglalás kori sírból is ismerünk.

11 Használóik döntő többségben rangos, fegyveres férfiak, akik feltehetőleg valamilyen formában részesedtek a kalandozások során szerzett adóból vagy zsákmányból, így a nyersanyagként felhasznált, szétkalapált ezüstlemezekből is, amelyekből ezeket az egyszerű díszeket maguk is előállíthatták.

12 Nyerget valószínűleg mindhárom sírba helyeztek. A 2. sír leletei között ugyan nem maradt meg kengyel, s előkerülését a találók sem említették, egy ovális hevedercsat azonban a nyerges temetkezés egyértelmű jele. Nem zárható ki - s erre, mint látni fogjuk, éppen a tengődi leletek szolgáltatnak újabb bizonyítékot -, hogy a harcos fából faragott kengyeleket használt. A 3. sír mellékletei között két hevedercsat található, s előkerült egy darab a 4. sírból is. A tengődi sírokból előkerült, ill. megmaradt kengyelek alkotják a leletanyag legváltozatosabb részét. A 3. sír kengyelei a honfoglalás kor leggyakoribb, széles körben elterjedt körte alakú kengyeltípusai közé tartoznak (3. kép 2-3). Jóllehet mindkét példány erősen töredékes, az azonban megállapítható, hogy hajdan azonos méretűek és formájúak voltak: téglalap alakú fülük közvetlenül, külön nyak nélkül kapcsolódott a lapos szárakhoz, amelyek puha talpú csizmához való homorú talpalóban végződtek. Ez utóbbi alját nem erősítették meg külön bordákkal. A korszak közrendű férfiainak, harcosainak sírjaiban többnyire jóval nagyobb méretű, s nem ritkán aszimmetrikus kengyelpárok figyelhetők meg.

13 A körte alakú kengyelek használata a magyarság körében még a 11. században is kimutatható, de elterjedtek az egész eurázsiai steppevidéken is.

14 Teljesen eltérő formájú, anyagú és típusú kengyeleket csatolt a 4. sírban nyugvó harcos a nyergére. Közülük az egyik a rendkívül ritkán megfigyelhető fakengyelek közé sorolható (4. kép 10-11, 8. kép 1). A honfoglalás kori leletanyagban korábban mindössze két, fakengyelre utaló tárgy került elő, mindkettő nő, illetve fiatal lány sírjából. Kiszombor-E temető 46. sírjában nyitott bronz hajkarika, rombusz alakú ingnyakdíszek, fülesgomb, ezüstlemezke, vascsat és egy zablakarika társaságában találták egy fa kengyelpár megvasalt fülrészének a darabjait (8. kép 2). A kérdéses tárgyak rendeltetését már Cs. Sebestyén Károly felismerte, de gondos rekonstrukcióját, párhuzamainak aprólékos összegyűjtését Dienes István végezte el.

15 Lajosmizsén kelta telep, szarmata telep és temető, valamint Árpád4^ori telep feltárása során bukkant elő egy magányosan eltemetett 7 év körüli kislány lovassírja.

16 Ruházatát dudoros üvegpaszta gyöngyökkel és felvarrott, ezüstlemezekből kivágott ruhapántokkal díszítették. Melléhelyezték apró vaskését és lószerszámát is, amely oldalpálcás vaszablából, hevedercsatból és a fakengyelből állott, ez utóbbi fülét bronzlemezből kivágott merevítővel erősítették meg. A kiszombori és a lajosmizsei lemezek egyaránt olyan kengyelhez tartoztak, amelynek szálirányban megmunkált farészét gőzöléssel hajlították meg, s így a fül nem különült el a száraktól - ez esetben ugyanis a faragással a fa rostjait roncsolták volna 11 Révész L., 1996. 77., 249. j. 12 Révész L., 1996.90. U Dienes I., 1966.229-232. 14 Schulze 1984. 508-510.; Schulze-Dörrlamm 1991. 422-423. 15 Dienes I., 1958. 125-141. 16 Kulcsár V., 1992. 75-85. 271