A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

P.FISCHL Klára: Szertartási edények a bronzkorból

látott példányok sírleletek, a somogyacsa-gerédpusztai kiöntőcsöves edény pedig szórványként került elő. A funkcióval bíró edények elökerülési helyéből tehát nem tudunk következtetést levonni azok használatára. A kevés, temetkezésből előkerült példányt vizsgálva különleges adatokat találunk. A csanyteleki 83. sír leleteiben (Lőrinczy-Trogmayer 1995, 57-58, 23. kép) e speciális edényen kívül még egy, a Perjámos-kultúra formai jegyeit viselő edény található, szintén kis „rendellenességgel": vállát átívelő könyökfülei a Vatya-kultúra urnáinak megszokott jegyei. A sírban két kis csupron kívül egy, a vatyai kultúra életének második felébe datálható kelebiai tál, két proto-szeremle bögre és három, a gyulavarsándi-füzesabonyi formakörbe sorolható spirálbütykös hasú bögre található. A sír rítusa szórthamvas. Urnás temetkezés volt a battonyai 127. sír {Szabó 1986, 85, 52. kép), ahol az urna funkciójú edény kronológiai besorolásra nem alkalmas. E két temető emlékanyaga több kultúra hatásait hordozza, amit topográfiai helyzetük is igazol. A csanyteleki temető olyan korszakba sorolható, amikor a Kárpátmedencén belüli népmozgások hatására kevésbé markánsan körvonalazhatók a középső bronzkor folyamán élesen elkülönülő kultúrák területei és szokásai. így e temető háromféle rítusa és a kerámiamüvességben jelentkező „kevert" jellemzők nemcsak a területi elhelyezkedéssel, hanem történelmi folyamatokkal is magyarázhatóak. A battonyai temető nem éri meg a koszideri korszakot, de területi elhelyezkedése - a Hatvan-, Ottomány-, Perjámos-kultúrák határterülete - magyarázza a rítusban és a kerámiamüvességben megmutatkozó sajátosságokat. A két vizsgált sírnál tehát nem állíthatjuk egyértelműen, hogy a rítus és a kerámiamellékletek a speciális díszű, funkciójú edény miatt térnek el a megszokottól. A patincei/patpusztai példány és az oszlopfülekkel ellátott tálak esetében ennyire jelentős eltérés nem is figyelhető meg. A mokrini sír esetében szimbolikus temetkezésről van szó, mely adat esetleg összefügghet az edény speciális funkciójával. Amennyiben a csanyteleki sír nem egy temető részeként, hanem önállóan kerül elő, feltehetően nem tudnánk kultúrába sorolni, mivel rítusa nem jellemző az előkerülés helyére, mellékleteinek aránya pedig azonosan oszlik meg a négy kultúra között. Tipológiai alapon pedig csak a 7. mellékletet lehet a Perjámos-kultúrába sorolni, a vizsgált fülkiképzésű edényt nem. Csak a túrkevei párhuzam - ahol valóban egy, a Perjámos-kultúrára jellemző testen található meg a négy fül - bátorít fel bennünket ezen edényt is e kultúrához sorolni. Amennyiben a Maros vidékén készült tárgynak tekintjük a túrkevei edényt, úgy feltehetően valamilyen kereskedelmi tevékenységként, kerülhetett el ilyen messzire. Ezt bizonyítják a Perjámos-kultúra exportedényei is (Soroceanu 1991, Abb. 1-2), noha a középső bronzkor zárt kulturális ízlésvilágát figyelembe véve a kerámiát nem tekinthetjük elsődleges exportcikknek, illetve a kereskedelem fő jelzőkövének. Kivételt képeznek ez alól természetesen a különleges termékek, amilyen jelen esetben a kiöntőcsöves edény is lehetett. A túrkevei telep leletanyagában a teljes rétegsorban megfigyelhető a Perjámoskultúra edényművességének hatása, mely a koszideri korszakban e lelőhelyen az un. füzesabonyi stílussal azonos arányban van jelen

9 (ún.: kantharos-edények; Csányi-Tárnoki 1992, 163, Abb. 120). A Túrkevéről eddig közölt edényeket azonban nem tekinthetjük a Perjámos-kultúra szűk formakincsébe vonhatónak. Csak néhány e forma- és motívumkincsbe sorolható jellegzetesség található rajtuk, összhatásukban azonban eltérnek a Maros-menti kerámiatárgyaktól. Ezek alapján a túrkevei 2. szint koszideri korú házából elő9 Csányi Marietta és Tárnoki Judit szíves szóbeli közlése. 134