A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

P.FISCHL Klára: Szertartási edények a bronzkorból

Mint azt a bevezetőben is hangsúlyoztam a fent felsorolt edények között élesen el kell különíteni a használható, lyukas és a díszítőelemként alkalmazott tömör „füllel" ellátott példányokat. A valódi kiöntőcsővel bíró tárgyaknál elsősorban az elnevezés igekötőjének - kiöntőcső - vizsgálatával kell kezdeni. E csövek kialakításuk - vagyis a perem és a kiöntőcső érintkezése - miatt folyadékok kiöntésére nem a legalkalmasabbak. Az ellentétes igekötőjű („beöntőcső") változat feltehetően jobban utal a valós használatra. A Ruttkay Erzsébet által pszeudokernosz címszó alatt összefoglalt edények közös jegye, hogy az edények vállához, nyakához és pereméhez csatolt tárgyak (kisebb edények vagy „csövek") összeköttetésben vannak a központi edénnyel. Ezen edények praktikus használatára tett néhány megoldási kísérletet a szerző elveti. Ruttkay Erzsébet a kultikus funkcióra utaló sajátosságokat hangsúlyozza, azzal a megjegyzéssel, hogy az adott alkalommal kultikus célokra használt tárgyak a hétköznapokban éppúgy lehettek a háztartás kellékei is. Gyűjtésében a hallstattkori példányok mellett többek között a Nitriansky Hradok-i, a békési és a szihalmi darabok szerepelnek (Ruttkay 1974). A feltehetően közös funkció mellett azonban érdemes megjegyezni, hogy míg a középső bronzkori darabok mind kiöntöcsövet mintáznak, addig a hallstattkoriakon kivétel nélkül kis edények láthatók.

8 A pszeudokernoszok problematikája tehát megerősíteni látszik, hogy italok összekeveréséhez, vegyítéséhez, italáldozathoz használták ezen edényeket. A folyadékok keverése szolgálhat hétköznapi célt is, de lehet rituális cselekedet eleme is. Esetleg a két cselekvési folyamat nem feltétlenül elválasztható. Az eddig ismert középső bronzkori darabok kis száma azonban megerősíteni látszik a különleges funkciót. Áldozati italok vegyítésére vagy feláldozott termények elválasztására, különtartására szolgálhattak a két, vagy több nyakkal ellátott edények is, melyek többsége a korai bronzkorba datálható (Kovács 1992, 78): Tápiósüly (Kalicz 1968, Taf. 103/2 a-b), Szelevény (Kalicz 1968, Taf. 109/7), Vinca (Kalicz 1968, Taf. 113/11 a-b), Aszód (Kalicz 1968, Taf. 113/12), Tószeg (Banner-Márton-Bóna 1959, Taf. IX.), BékésVárdomb (Banner-Bóna 1974, Taf. 4/16-17). A bronzkor folyamán biztosan számolhatunk egy olyan rítussal, melynek alapeleme lehetett az italok vegyítése. E rítus gyakorlásához többféle edénytípust is kialakítottak. Ezt a tevékenységet köthetjük áldozati szertartásokhoz vagy értelmezhetjük egyszerűen a mindennapi élet részeként. A telepleletek közül a Túrkeve-Terehalmon végzett ásatás nyújthat némi támpontot ezen edény használatához. Itt a 2. szint leégett, koszideri korú házának konyhájában, a tűzhely mellett, a helyiség közepén állt az edény, amikor az épületet a katasztrófa érte. Ez az épület szemmel láthatóan mindennapi használati funkcióval rendelkező tárgyakkal volt berendezve, a fal mellett a polcon álltak a konyha edényei, a tapasztott tűzhely, a padlóra tapasztott agyagasztal és a hordozható tűzhely mind egy háztartás körébe sorolható, mindennapi berendezési tárgyak. Nem utal semmi az épületben szakrális tevékenység jelenlétére. De a bronzkorból eddig csak egy, bizonyíthatóan szakrális célra használt épületet ismerünk (Sálacea/Szalacs: Bader 1990), tehát az sem kizárt, hogy a lakóépületekben folytatták az egyszerűbb, a mindennapi élet szerves részét alkotó rítusokat. A túrkevei edény kiöntőcsöve azonban tömör, vagyis itt már csak díszítőfunkciót lát el, ezért sem meglepő, hogy egy konyha berendezési tárgyai között találjuk. Sajnos a Nitriansky Hradok-i/kisváradi valódi kiöntőcsöves urna pontos előkerülési helyét a telepen belül nem ismerjük. A patincei/patpusztai, mokrini és a battonyai lyukas csővel el8 Hasonló eredményre jut Kriveczky Béla is, aki a tiszafüred-morotvaparti kelta edény kapcsán vizsgálja a bronzkori és a vaskori darabok kapcsolatát (Kriveczky 1991, 80). 133