A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 37. (1999)

P.FISCHL Klára: Szertartási edények a bronzkorból

szélesedik és felső vége nem duzzadt koronggal zárul, vagyis szoros formai analógiát nem jelenthet. Egyedi formát képvisel a „Tószeg D szintjéből" előkerült hatvani tálfazék, melyen négy a vállból, illetve a fülek feletti résztől induló, a perem alatt véget érő, egyértelműen díszítő funkciót betöltő kiöntőcső-utánzat látható (1. kép 9; Childe 1929, Fig. 213/a). A fentebbi lelőhelyekről származó tárgyakat az alábbiak szerint csoportosíthatjuk: 1. Négy, valódi kiöntőcsővel rendelkező, urna vagy korsó formájú edények. E körbe a fiatal (Patince/Patpuszta), illetve a koszideri korú (Somogyacsa-Gerédpuszta) északdunántúli mészbetétes kultúra, a klasszikus magyarádi kultúra (Nitriansky Hradok/Kisvárad) és a Perjámos-kultúra érett szakaszának (Battonya) edényei tartoznak, továbbá a négy valódi kiöntővel ellátott mokrini tál. 2. A töredékesen ránk maradt kiöntőcsővek a hatvani és a gyulavarsándi kultúrák lelőhelyeiről e középső bronzkori kultúrák klasszikus szakaszaiból. 3. Urna formájú edényeken levő tömör kiöntőcső-utánzatok: kettő a Vatya-kultúra (Alpár

5 és Csanytelek) és egy a gyulavarsándi kultúra (Túrkeve-Terehalom) lelőhelyeiről, bár az utóbbi két edény a Perjámos-kultúra formakincsébe sorolható. E csoportba tartozik a suröini edény is. Valamennyi a koszideri korszakba datálható. 4. A battonyai temető táljain levő, tömör kiöntőcső-utánzatok és a tószegi, eddig pontos párhuzam nélküli darab. Az 1-3. csoport tagjai a középső bronzkor második feléből és záró szakaszából, a koszideri korszakból származnak a mokrini tál kivételével, míg a 4. csoport tagjai idősebbek. A tipológiai vizsgálódás során a csanyteleki és a túrkevei edények kis, vállat átívelő füle egy újabb leletcsoportra irányítja a figyelmet. A négy plusz egy fülelrendezés ugyanis kedvelt motívuma a késői hatvani kultúrának.

6 E kultúra táljain azonban szalagfülek találhatók (Dunakeszi: Bóna 1975, Taf. 54/3; Bag-Peresdűlő: Tárnoki 1988, Pl. 8/1-2, 4-5; Jászdózsa-Kápolnahalom: Stanczik 1988, 114 kép; Tószeg: Bóna 1979-80, 17. kép; Buják-Tarisznyapart, Kerekdomb: Tárnoki 1996, 58. tábla 2, 76. tábla 5, PilinyVárhegy: Kovács 1989, 1. kép 12). Ezen szalagfüleknek az edények felső pereméhez való tapadását úgy képezték ki, hogy a fül és a perem egybedolgozása vízszintes síkot vagy felfelé álló bütyköt képez, vagyis elképzelhető, hogy e füleknek speciális előképük lehetett.

7 A két „dísz" - a négyes kiöntőcsőkombináció és a hatvani szalagfülek - között lehet tartalmi kapcsolat, de egyszerű formai egybeesés is. Amennyiben a tárgyalt jelenséget tipológiai alapon vizsgáljuk, azt a megállapítást vonhatjuk le, hogy a középső bronzkor idején szinte minden Kárpát-medencei kultúra területéről ismerünk egy-egy ide sorolható tárgyat, melyek közül szorosabb kapcsolatot a csanyteleki és a túrkevei illetve a patincei/patpusztai és a somogyacsai mutat. Ez utóbbi megállapítás azért sem meglepő, mivel a vizsgált edényeket speciális díszük köti össze, melyet más-más kultúrák testformájára helyeztek el. Az egyazon kultúrához sorolható edények esetében a kapcsolat tehát nemcsak a kiöntőcsővek, hanem a testforma alapján is jelentkezik. 5 Inkább oszlopfül. 6 A vállat átívelő kis fül hatvani gyökereit a battonyai temető 74. és 109. sírjának edényei példázzák, a koszideri korszakban kedveltté vált ez a motívum, amit a rákospalotai edény is mutat (Mozsolics 1967, 111, Abb. 34). 7 A fentebb említett surCini edény fülének felső kiképzése is ebbe a kategóriába tartozik, míg azonban Surőinban kerek átmetszetü fülek, e csoportban szalagfülek vannak. 131