A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

TAKÁCS Péter–UDVARI István: A „föld népének” élete a Nagykaposi járásban Mária Terézia úrbérrendezésekor

megváltására fordítják. Sok lévén a járásban a kisnemes, valószínűleg az őket utánzó divat viszi el pénzbeli bevételeiket, bár ez csak feltételezés. Feltételezése annak, hogy volt pénzük. Ez elvileg nem kizárható. A föld minősége, az állattartás bőséges lehetősége, a környékbeli munkaalkalmak, a gyümölcs- és zöldségtermelés, a sófuvarozási lehetőségek, az erdőélés, a Hegyalja megközelítési lehetősége, mind-mind lehetővé tette a pénzszerzést. Arról, hogy az adottságokkal és lehetőségekkel mennyire éltek, nincs semmi információnk. A lehetőségekről viszont elegendő, hogy feltételezzük: - ha ügyesek, szorgalmasak voltak a zsellér- és jobbágynépek, alkalmuk volt a kor viszonyainak megfelelően pénzhez jutni. Ebből a szempontból elsődleges a maguk megtermelte és a határban zsákmányolt javak, valamint a felnevelt fölös jószágok értékesítése. Erre jó alkalmakat kínáltak a vásárok és piacok.

38 A járás falvai közül ekkor még egyik sem emelkedett mezővárosi rangra. Vásártartási joga tehát egyiknek sem volt. A vásározási, piacozási alkalom hiányára azonban nem panaszkodtak a lakosok. Szinte egyhangúlag vallották, hogy 1-2, legfeljebb 3 mérföldnyi távolságra alkalmas piacuk, vásáruk van, ahova ,jó egyenes úton lehet menni", s ahol „mindent, valamit beviszen, könnyen és hasznosan eladni lehet". A legtöbb településen név szerint Ungvár városát említik, ahol „heti vásárok is szoktak esni". Ungvár mellett megemlítik még Újhely (Sátoraljaújhely) városát, Nagymihályi, Királyhelmecet és a Hegyaljái, mint mindenre jó felvevőpiacot. A legfontosabb vásározóhelynek mindenképpen Ungvár bizonyult. Kizárólagosan csak az ungvári vásárokat emlegették Bátfán, Botfalván, Bozoson, Csicsertn, Budaházán, Darmán, Dobóruszkán, Őrön, Gálócson, Nagykaposon, Kiskaposon, Kelecsényben, Kérészen, Mátyócon, Mocsáron, Magyoróson, Mokcsán, Palágyon, Palágykomorócon, Ptruxán, Sislócon, Nagyszelmencen, Tarnócon, Vajkócon, a megvallatott 34 helységből 24-ben. Ungvár mellett Nagymihályt is megemlítették Vaján, Ungvár, Nagymihály és Újhely (Sátoraljaújhely) sorrendet állítottak fel Bés és Iske lakói. Csak az 1-2-3 mérföldnyire, egy-két órányi járásra lévő vásáros helyeket (városnév nélkül) emlegették Bajánházán, Palócon, Pinkócon, Kisszelmencen, Tegenyén, Veskócon és Viszokán. A vásárokon adni-venni, „pénzre cserélni" szokott alkalmakon kívül, ahová „akármit viszen bé, vagy hajt, könnyen és hasznoson eladhatja" - mondották a bésiek - árucsere, illetve eladási alkalmak nyíltak a Hegyalján is. A bésiek nemcsak „fizetésért" jártak ide „le" kapálni, hanem „némelykor magok is hordanak fát le a vizén, azt hasznosan el is adják". Csicser határát is érintette a „folyóvíz", melyben hajókkal járnak, és abbul hasznot vesznek ugyancsak a Hegyalján. A Latorcán „szokott hajózásból ... hasznot vehetnének" Kelecsény lakói is, „de azt nem szokták". Annál inkább „pénzelnek" ilyen 38 Bácskai Vera-Nagy Lajos: Piackörzetek, piacközpontok és városok Magyarországon 1828-ban. Bp. 1984. (A továbbiakban: Bácskai-Nagy, 1984.); Nagy Erzsébet: A paraszti árutermelés problémái az úrbérrendezés idején Magyarországon. In: Annales Universitatis Scientiarium Budapestiensis de Rolando Eötvös nominatae. Sectio história I. Bp. 1957. (A továbbiakban: Nagy Erzsébet: 1957.). A szomszédos vármegyék lakosainak vásározási szokásait feldolgozta Takács-Udvari szerzőpáros: Adalékok a 18. századi zempléni vásárok és vásározó zempléni lakosok történetéhez. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve. Miskolc 1989. XXVII. 359-381.; Uő: Adalékok Ugocsa megye vásáraihoz és az Ugocsa megyei lakosság vásározási szokásaihoz a 18. század utolsó harmadában. Kárpátaljai Szemle, 1995. 8-9. sz. 30-32.; Uő: Adalékok Bereg, Ugocsa és Ung vármegyék lakóinak 18. század végi erdőélési szokásaihoz. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve XXXIII-XXXIV. Miskolc, 1996.211-244. 83