A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

PAPP József: A tizedesek és töltéskerülők szerepe a tiszai árvízvédelemben

volt a napi munkálatok felügyelete, a kubikusok tüzelővel való ellátása, eszközeik szállítása, lajttal a kordélyos lovak vízellátása. Az új töltés oldalát a gátőrnek kellett hosszú gyökérzetet eresztő perjefűvel, muharral, esetenként lucernával bevetnie, azt boronálni, fejtrágyázni, majd pedig rendszeresen kaszálni illetve kaszáltatni. A töltés oldalába vetett széna nem vetekedett a jóféle háti-szénával, ezért másodosztályúnak minősült.

24 Kaszálása nehéz munka volt. Csak alul a töltés lábánál lehetett kezdeni a vágást, párhuzamosan haladva a töltéssel. Utóbb azonban már a gépi vágást is megoldották. A széna forgatása, gyűjtése is másként ment végbe, mint a sík terepen. A boglyát a töltés elibe rakták, hogy a közlekedést ne akadályozza, de a rakodást is könnyítse. A gátőr feladata volt a töltés rézsűjének gaztalanítása: a lósóska rendszeres irtása, a fanövedék kivágása. A gát gondozása nemcsak a vetett fűre vonatkozott. Ha például esett az eső, a gát koronájáról a vizet kellett leengednie. Állandó feladat a planírozás, a töltéskorona domborúvá formálása, hogy az esővíz lefollyék róla. Ezt a munkát gátdomborításnak is nevezték. Áradás után a töltés oldaláról és előteréből a pallóverést a gátőrnek kellett eltakarítani. Gátgondozással járó különleges feladat volt az ürgészés. Az ürge szívesen vert tanyát a töltés oldalában. Járatai révén áradáskor nagymértékben elősegítette a víz alattomos szivárgását. Ezért kellett az ürgét rendszeresen irtani. Az ürgészés tőrrel, hurokkal, leginkább azonban öntéssel történt. A gátőr lajttal vitte a vizet az ürgeöntéshez. A gátőr dolga volt a lejárók, a zsilipek, a sorompók karbantartása, továbbá a szelvény és százaskövek lemeszelése, környékének gaztalanítása. A töltés szelvényekre volt osztva és kövek jelezték a szelvényhatárt. A töltés elébe száz méterenként állított kövek a távolságot jelezték. A gátőr kötelességei közé tartozott a Tisza vízszintjének figyelése, naponta a vízmérő leolvasása, naplóba való beírása. Télen még a jegesedésről, jégzajlásról is kellett feletteseit tájékoztatnia. Esetenként feladata volt a meghibásodott telefon kijavítása, nagyobb hiba esetén a szerelők értesítése. A gátőr tartotta karban a szertárban lévő árvédelmi eszközöket: taligákat, ladikokat, csáklyákat, fáklyákat, karbidlámpákat, lapátokat, ásókat, a munkások számára tartalékolt ruhákat és más eszközöket. Ezek egy-két évenkénti leltározásában és selejtezésében is részt vett. Ha hiányzott valami, pl. a karó leveréséhez szükséges bunkó, azt az ügyesebb gátőr elkészítette vadkörtefából, mert az volt a legszívósabb. Feladata akkor sűrűsödött igazán, amikor a folyó kilépett a medréből és elöntötte a hullámteret. Ha pedig a vizet már a töltés tartotta, éjjel-nappal szolgálatban volt. Csepregi Péter gátőr szerint ilyenkor a „feleségnek is helyt kellett állni a gáton, noha ezért semmi fizetést nem kapott. A gátőr, de a felesége se mehetett el bejelentés nélkül, amikor kint volt a víz. A telefont nem volt szabad magára hagyni, mert akármi történhetett. Nagy volt rajtunk a felelősség. Eskütételkor megmondták, hogy mi nagyon sok ember sorsáért felelünk a posztunkon".

25 24 Felhős Sándor gátőr (Ároktő, Béke u. 18.) közlése egybevág Sándor József és Csepregi Péter véleményével. 25 A gátőrök eskütétele utóbb már a megyeházán az alispán előtt történt, ezzel is növelve felelősségüket. 822