A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

TAKÁCS Péter–UDVARI István: A „föld népének” élete a Nagykaposi járásban Mária Terézia úrbérrendezésekor

A hétköznapi lét sokszínűsége, a megélhetési források tarkasága alaposan „feldúsítják" azt a képet, amit a történetírás eddigelé megrajzolt a jobbágylétről. A közös határhasználat kínálta haszonvételek, a meglévő munkaalkalmak, a fél-, vagy egész telkes jobbágy használta föld, a műveléshez szükséges állatok és azok hozadéka, semmiképpen nem igazolják azt a mérhetetlen szegénységet, amit - különösen a 19. században a történészek szerettek rajzolni a jobbágyokról. Más a helyzetük természetesen a zselléreknek. Különösen akkor, ha állatot nem tarthattak. Bizonyára nagy nyomorúságban „vergődtek" a hazátlan zsellérek, akiket forrásaink csak „alzsellérekként" emlegetnek. Az elénk táruló lehetőségek, a földek, állatok, erdők hozama, a közös határhasználat kínálta „zsákmány" ellenére mégsem volt igazán derűs állapot a jobbágylét. Az elérhető hasznokért nemcsak a maga usuálta, használta földeken és határrészeken kellett munkálkodni, hanem a patriarchális viszonyok között élő jobbágynak urát is ki kellett szolgálnia munkával, ajándékkal és egyéb javakkal. A Nagykaposi járásban sem a kilenced, sem a cenzus vagy telekadó, de még a megkívánt vagy elvárt ajándékok sem „nyomorították" meg a jobbágyokat, házas zselléreket. Pénzjáradékkal, cenzussal se nyomorgatták őket. Annál inkább megkövetelték a robotot. Se szeri, se száma a robotnapoknak. Voltak települések, ahol egész nyáron, minden napot, máshol egész évben minden második hetet a földesúrnak kellett dolgozni, leginkább két ökörrel, s ha gyalogszerben róhatta le robotkötelezettségét az úrbéres, az már könnyítésnek, olykor kegynek számított. Érdemes a valósághoz közelítés okán néhány település jobbágyainak a vallomását tüzetesebben is megvizsgálni. Viszonylag laza volt a „robotfegyelem" a curiális falvakban, mint arról már szóltunk, de a mennyisége az év felére is rúghatott.

31 Annál szigorúbban követelték a munkát a jobbágyfalvak úrbéres népétől, alig téve különbséget jobbágy és zsellér között. Még kevésbé annak okán, hogy ki mennyi földet használ. A „könnyítés" csak abból állt, hogy bár a határ - Ptruxa kivételével - mindenütt négy ökörrel volt szántható, a földesúr igás robotba csak két ökröt követelt. Ha szántani kellett a földesúrnak, két jobbágy összefogva ökreit, „cimborában" szántott. Az úrbérrendezés előtt „szokás-jogon" robotoltattak a földesurak. Semmi rendszer nem található még ugyanazon földesúr különböző falvakban élő szolgálónépeinek munkarendjében sem. Az pedig szinte általános, hogy egy faluban ahány földesúr „birtokolt" jobbágyokat, annyiféleképpen robotoltatta őket. A Nagykaposi járásban jellemzőnek találtuk, hogy legalább az év felében (minden héten három napig, vagy minden második héten) a földesuraknak dolgoztak a jobbágyok, zsellérek. Az úr kívánsága szerint gyalog vagy ökörrel. Másik tettenérhető jellemző, hogy sok helyen Szent János-naptól Szent Mihálynapig mindennap megkívánták az urak a munkát (Botfalva, Bozos, Csicser, Dobóruszka, Palágy, Palágykomoróc, Tarnóc). Ez az állapot még arra az időszakra vezethető vissza, amikor a jobbágyot maga a földesúr látta el igás jószággal, s a robot idején táplálta is őket. Az 1760-as, 1770-es években azonban már csak itt-ott találjuk nyomát annak, hogy a jobbágy magának is, urának is a földesúr ökrével dolgozik. Az gyakoribb, hogy robotnapokon a jobbágyok a földesúr „kenyerén élnek".

32 A Nagykaposi járásban 1772-ben „meghallgatott" úrbéres közösségek egyike sem említi, hogy jobbágy volta a földesúr igás állataival függne össze, s arról sem „emlékeznek", hogy robot idején a földesúr táplálná őket. A robotol31 Számos helyen említik a „zsellérek", hogy a földesurak akarata és „saját lehetőségeik" szerint robotolnak, s hogy ha egyszer-egyszer elmarad a robot, azért nem kapnak büntetést. 32 Zemplén megyében és Szabolcsban gyakran vallanak erről a jobbágyok. Lásd a 22. jegyzetben említett forrásokat. 77