A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

HÁLA József–LANDGRAF Ildikó–SZÉKELY Kinga: Az aggteleki Baradla-barlang mondái

Illy borzasztó módon leve itten vége, Ez aztán rémitő Isten ítélete. Krisztina pediglen édes jó anyjával S pásztor kedvesével, s ártatlanságával Az Istenben vetett bizodalom által A sötét Baradlán fáklya nélkül által Menve, nem sokára boldog asszony is volt, És vig lakodalmán jó kedéllyel tánczolt, De azóta senki sem találta még fel A barlangban azon utat, a mellyen el Indult volt kifele Krisztina és anyja S a pásztor, s csodásan ki ért a szabadba. Mondják ugyan most is nagyon vén emberek, Hogy mikor valának még ők is gyermekek, Igen ősz emberek tudták azt az utat, Mellyen egy nap alatt keresztül juthattak Egy más vármegyébe, de most már nem tudja Senki, hogy mellik volt Krisztinának útja. Később midőn ezen barlangot bejárták, Tvartkónak csontjait ottan megtalálták Szolgái között, de rútul összetörve, Mert a kétségbesett szolgák vad dühökbe Neki estek, s őtet ottan összetépték, S kövekkel s öklökkel rútul összetörték. Fent a várban soká várták még urokat Az ott maradt szolgák, mig meg nem osztoztak, S el nem széledének világ négy részére, S a várt ott nem hagyták, melly összedőlt végre, S teljesült azon is a magyar közmondás: Ebül nyert vagyonnak a vége csak romlás.