A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

BALÁZS Géza–LIEBER Tamás–VARGA Ferenc: A Sátorkőpusztai-, a Baradla-, a Béke- és a Pénzpataki-barlang névanyaga

Olvasóinkat arra kérjük, hogy az általuk ismert -se gyűjteményből hiányzó - neveket küldjék el a szerzőknek. Azt kívánjuk, hogy ez a gyűjtemény legyen kis kalauza a barlangok, illetve a barlangok művelődéstörténete iránt érdeklődőnek; a Baradla turistáinak, valamint a szakembereknek. Nem csak a barlangtúra során, hanem hazatérve, az emlékek felidézését is szolgálja. Köszönetet mondunk minden adatközlőnknek, a neves és névtelen barlangkutatóknak, akik adták ezeket a neveket; lektorainknak, akik értékes megjegyzésekkel kiegészítették munkánkat; valamint ezzel a kötettel köszöntjük a magyar barlangkutatás kiemelkedő személyiségét, a 70. születésnapját nemrég betöltő Jakucs László professzort! BARLANGNÉVTAN - BARLANGI HELYNEVEK BEVEZETÉS A barlangnévtan különböző területeket ölel föl: (1.) a barlangnevezéktant (vagyis a barlangkutatás terminus technikusainak, „mesterszavainak" vizsgálatát); (2.) az egyes barlangok, a történelmi barlangnevek (etimológiai) búvárlását és (3.) barlangrészek spontán és hivatalos elnevezéseinek kutatását. Az első csoport szaknyelvi-terminológiai, a második tipikus névtani, nyelvtörténeti feladat. Érthető, ha a barlangkutatók inkább az első csoportba tartozó kérdéseket vetették föl; a második csoportba tartozó neveknek jórészt ők az alkotói illetve fő használói, tudományos dokumentálásuk, kutatásuk azonban a nyelvészet szakterülete. A harmadik terület sajátos névtani kutatást igényel. Ez hagyományosan a nyelvészet feladata, de a névélettan vizsgálatában a néprajz, a folklorisztika, illetve tudományszakok szövetségét mutató antropológiai nyelvészet vagy etnolingvisztika is a segítségünkre lehet (vö. Balázs, 1994a). 1. A barlangnevezéktan A barlangkutatás és a nyelvtudomány kapcsolatáról Dénes György készített áttekintést (Dénes 1980: 56-59). Ebből megtudhatjuk, hogy a barlangok tudományos kutatásának század eleji föllendülése nyomán a Magyarhoni Földtani Társulat Barlangkutató Bizottságában fölvetődött az igény az egységes terminológia kidolgozására. Ebben nagy szerepe volt Kadic Ottokárnak {Kadic 1913) és Strömpl Gábornak. Strömpl publikációjában figyelme már nem csak az egyes üregtípusok, hanem a szpeleológia egész akkor művelt területének terminológiájára kiterjedt (1914). A magyar karszt- és barlangkutatás szakkifejezéseinek összefoglalásához a Nemzetközi Szpeleológiai Unió adott ösztönzést tíznyelvű szakszótárával (Dénes 1971, 1973). Néhány érdekes példa barlangnevezéktani terminusokra Jakucs László egyik könyvéből : fejnyelő, rányelő (8/67), álfenékszint (8/74), retekcseppkő-képződés (8/75), borsókő képződés (%I16), tüskés cseppkő (8/76) stb. 663