A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

TAKÁCS Péter–UDVARI István: A „föld népének” élete a Nagykaposi járásban Mária Terézia úrbérrendezésekor

mentes szántóik, pénzjáradék és ajándék nélküli „létük" elviselhető volt. Ha igazán szorgoskodtak volna, sót szállíthattak volna Ungvárról, a Hegyalján, Királyhelmecen, Ungvári szőlőnapszámot vállalhattak volna. Egyiket sem gyakorolták, mert vallomásuk szerint „pénzért sót nem szoktak hordani", legfeljebb a maguk és állataik szükségére. A három közeli szőlőhegyre „dolgozni pénzért nem szoktak járni". A szabad korcsmáitatás, az ingyen halászat, a szabad sertéstartás, a jó legelők és kétszer is kaszálható rétek, a szabad faizás, a faművek készítése és árulása kevésbé fárasztó munkák voltak, mint a szőlőkapálás vagy sófuvarozás. Az ungvári vásárok és a hegyaljai mezővárosok pedig nemcsak „felvették" termékeiket, nemcsak esetlegesen „cserélték pénzre", hanem igényelték is kínálataikat. Akár a szőlőkarókat, akár a csónakokat, egyéb famíveket, akár a kötöző sást, még inkább a dohányt. A kaszáláskor és aratáskor teljesítendő robotot pedig a család bármelyik tagja helyett elvégezte egy-egy cseléd, napszámos, vagy a három generációs nagycsalád valamelyik férfitagja. Aptruxai örökös jobbágyok - vallomásaik tanúsága szerint - patriarchális békében éltek határuk adottságaival, a szomszéd térségek lakóival, s talán még földesuraikkal is. Legfeljebb az fogta vissza szorgalmukat, hogy jogfosztottak voltak, nem gyarapíthatták ingatlan javakkal magukat, családjukat. Mindennapi megélhetésükért nem kellett magukat megszakítaniuk. Örökös jobbágyi státuszukon, a rendi kötelékeken pedig reménytelennek ítélhették a lazítást, s még uraik sem zsarnokoskodtak felettük elviselhetetlen mértékben. Nehezebb, és a ptruxai jobbágyoknál is kiszámíthatatlanabb volt a jelenük és jövőjük azoknak a zsellércsaládoknak, akik a járás curiális falvaiban éltek. A Nagykaposi járásban feltűnően sok volt a nemesi település. Curiális falunak minősült Kérész, Mátyóc, Mogyorós, Mokcsa, Pinkóc, Kisszelmenc, Tegenye, Vajkóc és Veskóc.

12 A fennmaradt 34 vallomás szerint 9 település. Természetesen ezekben a falvakban sem állandó jobbágyházhelyek, sem azokhoz tartozó appertinentiák - szántók, rétek - nincsenek, sem puszta telkek nem találhatók. Kérészen 4 házas zsellér, Mátyócon 9 házas zsellér és 2 szabad bérlő, Mogyoróson 6 házas zsellér, Mokcsán 4 házas zsellér, Pinkócon 11 házas zsellér, Kisszelmencen 7 házas zsellér, Tegenyén 3 házas zsellér és 6 hazátlan zsellér, Vajkócon 2 jobbágy és 2 házas zsellér, Veskócon 5 házas zsellér, 3 telket bérlő szabad és 3 vett telken lakó ember Írattatott össze. Állandó szántójuk egyiküknek sem volt. Vagy „az uraságtól kikértek magoknak" 2-3-4 pozsonyi mérő alá való szántót évenként, vagy a „földesúr tetszéséből kaptak" néhány pozsonyi mérő alá való földet, de ez évenként változott, és a földesúr mindenkori kekgyétől függött. Ugyanígy kapták a rétet is. Évenként jelölték ki nekik. Érthető hát, ha a puszta létezésüket is körbelengte a bizonytalanság. Pedig robotolniuk - amiért az uraság befogadta őket - fölöttébb sokat kellett. Kérész úrbéresei „amidőn hajtatnak és tőlük kitelhetik", gyalog robotolnak. Kilencedet nem adnak ugyan termésükből, s a tized helyett is csak „kereszténypénzt" fizetnek, de évenként egy-egy zsákot és egy-egy tyúkot adtak ajándékba uraiknak. Mátyóc lakói sem adtak kilencedet. Királydézsmát sem, de az évenként átengedett 4-6 pozsonyi mérő vetőmagot befogadó föld használatáért „télen-nyáron heti 3 napot" robo12 A felsorolt települések szolgálónépei egyhangúlag vallják, hogy náluk nem épült ki a telekrendszer. A kis- és középnemesek saját kúriájuk, beltelkük területéből „engedtek át" számukra lakóhely építésére „békéiket", de ezekhez nem tartozik appertinentia. Ezért „osztanak" évenként a szolgálónépek használatára a földesurak, közbirtokosságok változó számú és területű szántót, fűnyerésre alkalmas kaszálót. A jobbágyi földbirtoklás és földhasználatra: Varga János: A jobbágyi földbirtoklás típusai és problémái 1767-1849. Bp. 1967. (A továbbiakban: Varga János, 1967.). Lásd még: Varga János: Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban, 1556-1767. Bp. 1969. (A továbbiakban: Varga János, 1969.) 65