A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

TAKÁCS Péter–UDVARI István: A „föld népének” élete a Nagykaposi járásban Mária Terézia úrbérrendezésekor

később kezdődött meg a honfoglalás kori társadalmi struktúra bomlani, s jeles püspökségek, fontos apátságok sem települtek a tájra, s olyan pogánylázadások sem fosztottak meg nemzetségeket, családokat szerzett jogaiktól és „megszállt" földjeiktől, mint a Dunántúlon vagy Békés-Csongrád megyékben. Éltek itt a honfoglalók a maguk rendje szerint. Szükséges szolgáik velük jöttek, vagy magukkal hozták őket a kalandozó hadjáratokból, s bizonyára északról, északkeletről is „húzódtak be" a földművelésre, halászatra, legeltetésre alkalmas tájra szolgák, akiket inkább a nehezebb munkát igénylő szántás-vetésre fogtak uraik, semmint a pásztorkodásnál hasznosították volna őket. A 13. századig, de később sem alakultak itt nagy uradalmak, nem épültek jeles várak, nem jöttek létre közigazgatási, hadászati és vallási központok. A honfoglalók leszármazottai „szerzett jogon" usuálták, majd „bírták" a földeket. Státuszuk, rendi tagozódásuk változhatott. Emelkedhettek, süllyedhettek a ranglétrán és a rendi szisztéma keretei között. Nemessé válhattak, jobbággyá süllyedhedtek, bizonyára sokan el is vándoroltak e térségből, máshol próbálván szerencsét, de a megtelepedők folytonosan meglakták, bírták és használták a földet. Az előbb nemessé, majd familiárissá, aztán újra szabad köznemessé „változott" felmenői a honfoglalóknak bizonyára gyakran „váltottak" ispánt, szolgabírót, tartományurat, s bizonyára folyton gyarapítani szándékoztak úri- és úrbéres szolgálónépeiket, de egyfajta patriarchiális közösséggé formálódás is jellemezte őket. A demográfiai jellemzők, majd az ősiség törvénye és szokása szerinti örökösödés azonban bizonyára nagyobb kényszerrel nehezedett rájuk, mint az államhatalom. A tájföldrajzi kényszer is inkább befolyásolta életmódjukat, mint a távoli Európában zajló technikai és technológiai folyamatok. A folyók, áradásos patakok nevelte nádasok, erdők, mocsarak és az emberi találékonyság alighanem eléggé biztonságos védelmet nyújtott számukra, hogy tatár- és törökjárásokat átvészeljenek, s egy-egy középkori járvány bizonyára gyakrabban „megtizedelte őket", mint a hadjárások és paraszti zenebonák.

6 Feltételezhető - az eddig feltárt források nyomán is -, hogy folytonos volt itt a magyarság jelenléte a honfoglalástól máig, s a trianoni, majd párizsi béke, és azok következményei többet „pusztítottak itt a magyarságban", mint a korábbi évszázadok hadi eseményei együttvéve. Az említett okokra vezethető vissza, hogy a Mária Terézia-féle úrbérrendezés annyi szokásjog szerint szolgáló egésztelkes jobbágyot, oly sok egy-két telket birtokló nemest, annyi curiális települést talált e térségben, s alig-alig olyan magybirtokost, aki a falvak sorát birtokolta volna. A paraszti vallomásokból évszázadok óta változatlan természetföldrajzi állapot rajzolódik ki, főleg művelhető apró határrészekből, rétekből, közösen usuált legelőkből, a földesurakkal együttesen használt erdőkből, melyekben a folyók árterületére jellemző vegyes erdő integet felénk a múltból, puhafákkal - nyárral, nyírrel, gyertyánnal - tarkított, makkot is termő mocsári tölgyekkel. Nád is, gyékény is van bőven, s mocsár is, árterület is, halászóhelyek is. A föld inkább agyagos, kötött talajú, négy és hat ökörrel művelhető.

7 A nehéz munkával kikényszerített szorgalmat „honorálják" a földesurak azzal, hogy még a 18. század utolsó harmadában is inkább „munkát", robotot követelnek - azt viszont bőven - szolgálónépeiktől, semmint terményt vagy pénzt. A kereskedelem és a fogyasztó réteg hiányára 6 Frisnyák, 1990.; Maksay Ferenc (szerk.): Magyarország birtokviszonyai a 16. század közepén. I—

II. k. Bp. 1990. (A továbbiakban: Maksay, 1990.) II. k. 837-855. 7 A járás 34 községéből fennmaradt vallomások szerint egyedül Ptruxa lakói művelhették földjeiket 2 ökörrel. Mindenütt másutt legalább négyet kellett az eke elé fogni. 61