A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

KRUPA András: Kétnyelvű népi történetek Bükkszentkeresztről

Élménytörténetek 21a) Som mal šesnac rokov, som hodil do čemetekertu sadiť. Aj moja sestra hodila a mala štrnác roki. Na, išli zrne sadiť. Na, prišol obed. Ta te mlade deti buli na ednim ohňu, to pekli slaninu a vekše lüde buli pri dmhi, stari. Bo aj stare hodili, aj kerul hodil. Ta te osve mali zas oheň. Hat obedujeme, ale raz čujeme velki krik. Tam, de mladi buli. Ta jedna, no, devče si peklo slaninu, klečelo tak pri ohňu. Tam, de mladi buli. Ta kabatiki a vipalilo hu a vtedig začala bežeť. Nebul tam človek, čo bi hu bul ratoval. Ta do cista zhoreli šati na ňej. Tam zostala holá stať. No, tam bul voz, bo vápno pálili, na kerul ho dal doňesť, na ona už len stojaci znala dolu prísť, hu dva stare ženi trimali. No, prišla domu. Farár hu vispovedali a na druhi den zomrela. To sestra bula moja. Za mesac, tak som ohorel, že za mesac som ňejed. Aňi nepil vodu. Bars bula piana voda. A neznal som, že čo je mi. Take se stavalo, že nestarali se o mladih deťoh. Už keď potom, pozde bulo, že: eső után köpönyeg, už keď bulo pozde, vtedig už ňeopsaduvali osve ohňa klať. 21b) Hát úgy, hogy hogy éltek a fiatalok azelőtt itten. Mer itt dolgozni kelletett mindenkinek mán tizenkét éves kortól. Még tizenkét éves korára nem is engedték az iskolába, mer szegénység vót, és rá vót utalva, a munkára mindenki. Hat az én húgom is tizennégy éves vót, én már tizenhat éves vótam akkor, hat csemetekertbe jártunk ültetni a csemetéket az erdőbe, ahova kelletett. Fenyőfát. De elgyött az ebédidő, és a fiatalok, azok külön tűz mellett vótak. Az öregek meg az erdész megint külön tűz mellett vótak. Na és egyszer ahogy ebédelünk, hát elkezdenek kiabálni a fiatal tűznél. De nemhogy: Segítség!, de: Jaj, jaj, jaj! Vót abban tizen, mindegyik kiabált. Ordítoztak. Nohát akkor az öreg tűztül mindenki odament, mi történik ott. Hát a lány, ahogy térgyepeit a tűz mellett, sütötte a szalonnát, meggyúltak a ruhái. És a másik ódaion is vótak gyerekek. Lehet, hogy látták is, de nevettek, viccnek vették. De ahogy odasütött a tűz, felugrott, oszt elkezdett szaladni, mer nagyon sütötte. Hát a ruhája leégett tisztára. Csak egy gallér maradt itt neki, olyan vastagabb, azt leszakította valami, annyi mentséget kapott. Úgyhogy után osztán mán tüzet nem engedték rakni külön. Csak egy helyre mindég. A lányt — egy kocsit odarendelt az erdész, és levették a hátsó súbert, arra ráállt, erre felemelték, és úgy belépett a kocsiba. Deszka vót az alján meg az ódaián belül. No és két asszonyt odarendelt, öreget, az erdész, oszt a két asszony megfogta, hogy el ne dűljön. Hat adtak rá valami rongyot, magárul levette valaki, és így hozták haza. A pap még meggyóntatta aznap. Másnap meghalt. A húgom vót. 22a) V Čaňiku zgazlovala železnica, bo išol jeden motor. A ja som do Ďura hodil na počtu, pre počtu. Bo ja som — jágerská cesta se robela. Bo tam ňebula. Miškovska ta. A ja som pre počtu hodil do Ďuru. No a idem a Čaňik, pušla železnica. Zna, de je Caňik? Ta mať pri papirgyáru. Sa prez cestu ide streka. No a ja som tam stanul, bo sem se na železnicu priziral. A vtedig pride jeden motor, a pred železnicu. A železnica ho tiskala. Tato jeden mladi šol aj z mladú na Lillafüred. Ta aj teraz to bulo v deveť i dvacatim roku, misľim. Mladému vibilo zubi, mladej jednu guňu bars a šoforovi preťalo tvar. Ta takto bulo, take som videl. Take bulo. 22b) Jártam én a postára mindég Diósgyőrbe, mer ott vót az utolsó posta. Hordtam fel Lillafüredre, mer ott vót az iroda az útépítészetnek. Én gyöttem egyszer haza postával, és gyött a vonat az úton keresztül. Vót egy, ott járt Salyibul, megy papírgyár fele. Ott megálltam, mert láttam, nem is, én átmentem vóna, de mint gyerek hát bámészkodtam, hogy megy a vonat, meg mit visz, leálltam. Oszt, ahogy néztem a vonatot, egy autó befutott elibe, oszt mán vitte is. És előtte vót a híd, ahol a víz folyt. Hát egész a hídig, mert az első abroncsok leégtek a kocsirul, odáig svüszkölte. No hat a vonat mán leállt, ott, a fékezők leszálltak, gyött hozzám is egy. S azt mondja: — Te itt vótál, öcskös. Mondom: -Itt. De aztán engemet nem kérdeztek, senki semmit, soha. Hát kiszálltak, mert ez vőlegény vót, a menyasszonnyal mentek Lillára, kiszálltak. Hát a vőlegénynek kiütötte a fogát végig, így, a menyasszonynak egy nagy gumó volt a homlokán, a sofőrnek meg szétvágta itt az arcát. Hat annyi. Most nagyon emlékszem erre, ami azelőtt történt, arra emlékszem kiskorába, de, ami most történik, arra nem! 509