A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

KRUPA András: Kétnyelvű népi történetek Bükkszentkeresztről

A začal se modliť a kleknul si na te čirki ta, bo pan farár idu. No a už keď odejšli, prejšli ta, začal robit aj on. Robil. Na vtedig popolednu už pan farár na, začli zas domu. Ale stari zbačil že už zdola idu pan farár aj kurátorka, bo že môže aj zacingala dačo, na vtedig buhnul z mlatkem, že: — He, idem ja domu, je vam už nebudem tu klečeť na cirke, na skale! A tam nahal šicko. Taki svet bul. 19b) így van, hogy itt gyalog járt a pap is szomszéd faluba, mer ide négy kilométerre van Óhuta — vót akkoriba — most Bükkszentlászló. Hat gyalog járt a pap, mer hat kocsival nehezebb vót. Meg osztán partos hely. Nameg osztán nem is vót így kocsi. Hát lementek. És egy bácsi ott törte a követ az úton, az útra, útjavításhoz. És a kurátorné a csengőjével gyött előre, hogy ha valakit lát, annak csenget, hogy vegye le a kalapját és imádkozzon, mer gyön a tisztelendő úr. Mer nagy becses vót akkoriban a tisztelendő úr. No, mentek. Az öreg bácsi törte a követ, gyött a kurátor néni, és odacsöngetett neki a füléhez. És a bácsi felemelte a fejét: — Ó, hat te azt találtad? Hol találtad azt a csengőt? Ő azt hitte, hogy találta az asszony a csengőt, mutogassa neki. És az asszony azt mondja: — Imádkozzon, mer gyön a tisztelendő úr! — Jaj, Jézus Mária! Mingyár letérdelt, összerakta a kézit, oszt elkezdett imádkozni. Letérdelt arra a kőre, amit törte. S úgy imádkozott. No, jóvan. Elment a tisztelendő úr. Leült az öreg, törte a követ tovább. No mán később visszagyöttek délután fele, de az öreg észrevette, hogy gyön a csengős asszony megint. Hej, mingyár földhöz vágta a kalapácsot, oszt inóc haza! Aszongya, hogy: — Én tovább nem imádkozok itt nektek! Nem fogok itt térgyepelni ezen a kövön! Vicc 20a) Jaj, tak bula taka — toto už hlapci hovorili, take pikanč ono bulo, že: Išla jedna bars pekná osoba po ulice a jeden šumni haver šol za ňu. Bars pekne litka mala aj pekne nohi. A že tému se to bars páčilo. A že on povedal, že ta dal bi jej hoc kelo, keď bi mu vinšla na emeletes hižu do hiži. Dal bi jej hoc kelo peňazov, bi jej zaplatil, kebi s ňim ona išla. Ta ona čula, že ta. — Keď treba, ja idem s vami — povedala — tam hore, na emelet. Len zaplatte mi dobre. A to bula vibita osoba, bo ona vinšla až na treti emelet, a jemu to podala, že: — Teraz vi se zeblečte do holá na predek a tak ja za vami. Ale peňaze na stôl dajte. Podala, že kelo. Na ten on se do holá vizlec, čekal, že osoba se vizleče, ale bizón ona se ňevizlekla, shitila peňaze, utekla. No a vtedig on už nemal čo urobiť, bo holi bul, nemohol bežeť von stamať, a pred oblok kričal dole totim, čo tam se osobňiki, že: — Osobňiki, hitte hu, hitte hu — podal — aj spať s nemu môžete, už aj je viplatene za ňu, môžete hu aj pojebať! 20b) Volt egy szép, csinos hölgy, fiatal hölgy, ment a járdán, és ugye büszkén lépkedett. És tetszett a fiatalembernek, ahogy ment mögötte, hogy hát milyen szép, csinos lába van, és ugye a termete is. És akkor azt mondja: — U, de megadnám — azt mondja — a pénzt, ha eljönne az emeletre velem — azt mondja — az ágyba, ez a nő. Ezt meghallotta. Azt mondja: — Hát semmi kifogás, elmegyek szívesen, csak fizessen meg. Hat azt mondja: — Ő megfizeti, csak jöjjön fel a lakására. Hát ugye a hölgy felment, raffinait volt, mer azt mondta, hogy hát a fiatalember előbb vetkőzzön le teljesen csupaszra, meztelenre, és feküdjön be az ágyba, takaródzon be paplannal — to som van nepodala — és akkor, de előbb a pénzt tegye le az asztalra. És akkor ugye ő már levetkőzött, a hölgy aztán ugye felkapta a pénzt, elszökött. És ugye szerencsétlenül csupaszon nem tudott szaladni utánna, a pénze, a nő után, hanem kiszólt az ablakon, mer ő már járdán ment, és ugye a mögötte lévő fiúknak, akik utánna mentek, hogy: — Fogják meg, fogják meg, basszak meg, ki is van érte fizetve! 508