A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

KRUPA András: Kétnyelvű népi történetek Bükkszentkeresztről

Vrkolak lia) Hoj, ta te vrkolak, ta to už len pripovedka bula. Ta ten vrkolak taki bul, že hlap se obrátil na vrkolaka. Daki inači on bul, jak opica, lebo jaki. A žena skladala seno. — No, skladaj seno, ja idem tam podať ženi, že tam i tam. No tak žena skladala seno a o jeden minutú jede vrkolak. A žena sa bála. — Hűj, Jano, hibaj, bo tuje vrkolak! — kričela. Ale žena mala vidle ze sebu a na vrh sene stala. A ten vrkolak hu kcel hiť, len škubal a škubal. A ona s vidlami vše do vrkolaka. A vrkolak raz je hitil kabát a strahnul. Ale ženu ňestrhel, len kabát dotrhel. No, dobre. Tak potom už vrkolak ňevihral ňič, odejšol. No potom o jeden čas prišol jej muž, ten vrkolak. — No, čo je, Fano? — Ta odejšol si, kričela som na tebe. A tu bul vrkolak. Kcel ma zežrať! — Juj, tak čo, si ho ňeprebila? No a išli na obed. No a hlap si potom po obede lehnul a žena mu zbačila medzi zubami - s kabata mal. — Hű to je z mojej sukni! Joj, ta to ňe vrkolak bul, to moj se obrátil na vrkolaka! És ilyen vrkolakok voltak, és leharapta a fenyőfát is. Višol na vrh smreka, keď deti se utekali od neho. A smreka zhrizli a smrek sa vivalil na druhého smreka, tak tak ňeznau deti hitiť. Ale to bars dávno bulo. Ešči tedi, keď bosorki buli. lib) Vrkolak magyarul? Hat ennek talán nincsen. Csak az a neve. Mer az nem vót sem magyar, sem szlovák, se német, csak ilyen nevet kapott. Hat a vrkolak az olyan vót, hogy szintén kaszáltak kint, a mezőn. Na és mán raktak a szénát, az asszonynak megvót a vidlája, és az ember azt mondja, hogy: —Klaď pomali tú kopu! Rakd azt a boglyát! Rakta a boglyát, szénaboglyát. No, de az ember elment, azután gyött vissza a vrkolak. Hű, juj! Hat olyan majomhoz hasonló emberalak. Az assszony kiabált, hogy: — Jano, Jano, hibaj ! Gyere, mer itt a vrkolak! No és gyött a vrkolak. Most neki az asszonynak. De az asszony fellépett a szénaboglyára, mer mán magosabban vót, és a vidlával hadonászott. Kergette magától a vrkolakot. De aztán a vrkolak elkapta a szoknyáját, kitépett belő lie egy darabot. No, jó van. Aztán eltűnt a vrkolak, mer látta, hogy nem halad semmire se. Oszt egy idő múlva gyött az ember. Hő, az asszony: — Hát hol voltál? Itt vót a vrkolak! Alig tudtam elhajtani! — Mér nem kiabáltál? — Kiabáltam! No, jó van. Elvégezték a munkát, mentek ebédre. És hat az ember lefeküdt. És az asszony észrevette, ahogy aludt az ember, foga közt az ő szoknyájábul a foga közt. Az asszony meg azt mondja: — Hí, šak to z mojej! Hiszen ez az én szoknyámbul van! Hát ez az a vrkolak! Hát az én uram is vrkolak! Házi kígyó 12a) Ten hižni had ta hovorili stará mama, o tim nam, keď deti sme buli, a unoki sme tak sedeli šicke popri nich, a oňi nam to hovorili, čo sme si aj ústa otvorili, tak sme jich počúvali. Že oňi mali štiri deti, dva hlapci, dve devčata a na frištik varili kašu z mlekem. A vinšli vonkaj, a taká stenka bula prettim, hej, že pot sťenku pri hiži a tak si posedali, frištikovali. A stará mama len počujú, že deti hovoria, že: — Aj kašu papaj, ňe len mlečko! A vtedig oňi, že: Ta každému som dala aj kašu aj mleko, ta prečo kému hovoria? A vinšli von. A tam bul had. Hižni had. A ten si upijal mlečko, s každi miski, a raz tade, raz tade a s ližičku bili po hlave hadu i že: — Aj kašu papaj, ňe len mlečko! Ale ňebantoval deti. No potom oňi, že o takih hliňenih, prettim take buli, te, hlinene misečki a s teho jedli deti. To podali, žebi s toho viac ňejeda, bo s teho had pil. A ten hižni had, to hovorili, prettin, te, naše stare, že to pri každej hiži bul. To ja ňeznam (prečo), už toto mi nepodali, mňe to nepodali. O to ňehovoroli oňi viac, nehovorili, len že jak obstali s detma. 503