A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)
FEHÉR József: Az erdőbényei kőfaragó mesterség története
a bemutatott rajz művészi értékű. A most szóban forgó emlékoszlopot Taktaszadán is el akarván készíteni, a Belügyminiszter nem engedélyezte a felállítást azért, mert a tervezet nem művészi értékű. Bizonyítható ez a szerencsi főszolgabíróság 6373/925. sz. irataival. Kérem egyúttal szakértők meghallgatását arra nézve, hogy ez az emlékoszlop nem nevezhető művészi értéknek. Bár ezek szerint az oszlop műalkotásnak nem is nevezhető, állítom továbbá azt is, hogy a felperes, aki szobrásznak titulálja magát, még ennek a tervrajznak az elkészítésére is teljesen képtelen, s ez már ezért sem lehet az ő alkotása. Ám vesse alá magát a felperes egy szakértői bizottság alkotásának, és állítom, hogy még csak hozzá sem tud kezdeni egy ilyen rajz elkészítéséhez. Kérem a bizonyítást ebben az irányban is elrendelni. Bizonyítani tudom végül, hogy a felperes egyszerűbb rajzokat is pénzért csináltatott másokkal. Tanú erre Mohácsi József, akinek lakhelyét a szóbeli tárgyaláson bejelentem. Tisztelettel: Jassó István A bírósági végzés: A bíróság megállapítja, hogy a felperes a keresettől elállott, s ugyanőt arra kötelezi, hogy az alperesnek 4.295.000./négymillió-kettőszázkilencvenötezer-/k. perköltséget 8 nap alatt fizessen meg. (Megjegyezzük, hogy Horváth Jenő is „bevándorolt" mester Erdőbényére: 1880ban született Keszthelyen, a háború után Erdőbényén önállósította magát, 1926-ban Kanadába vándorolt, ahonnan 1937-ben tért haza. Megvált a kőfaragástól, utána kisbirtokos, szőlőtermelő lett. 15 ) Jassó István kőfaragó iparosmester személye a példa arra, hogy az önálló kőfaragó mesterek a község társadalmi hierarchiájának a csúcsán helyezkedtek el, tekintélyük volt, jól kerestek. Jassó István az Ipartestület elnöke volt, később a Hangya Szövetkezet ügyvezető igazgatója, a szövetkezet tokaj-hegyaljai felvásárlója, terménykereskedő, aki hordófelvásárlással is foglalkozott. A munkáért, megrendelésekért folyó versengésnek azonban nemcsak bírósági színterei, peres iratai voltak, hanem a harc a hétköznapi színtereken, az utcákon is folyt. Erről szól a következő anekdota: „A kőfaragó mesterek - valamelyik közös munka után - betértek még a falu kocsmájába, leöblíteni a kőfaragás porát. Velük volt Pisla József, Király József, Jassó István, meg az öreg Fillér is. Közülük Pisla indult el legkorábban haza. Útközben találkozott egy emberrel, aki éppen tőle kérdezősködött: nem tudja-e, merre lakik Fillér kőfaragó mester, mert egy munkát éppen tőle akar megrendelni. Hej, az öreg Fillér? Hiszen az már régen meghalt! Együtt temettük. Jöjjön hozzám, én is kőfaragó vagyok!" - így a történet. Spitzer Jónás 1928-ban még bejelenti ugyan a sátoraljaújhelyi Királyi Törvényszék cégbíróságának, hogy kőbányáját és kőfaragó cégét továbbra is fenntartani kívánja, de a bánya termelése a 30-as évek közepére a minimumra csökken, és ezzel gyakorlatilag meg is szűnik. A Spitzer család kisbirtokos, gazdálkodó lesz a 30-as években. Bányáját, házát, szerszámait később Király József vásárolta meg, övé lett a Beck-Spitzer-, a Dongó- és a Gyilkoskerti bánya is. A kisebb megrendeléseket ezután már az egyéni vállalkozó iparosok elégítik ki, 1-2 fő segéddel dolgozva műhelyükben. 1928-ban indul meg a HUBERTUS KŐBÁNYA ÉS ÚTÉPÍTÉSI RT nagy vállalkozása. Csíkvári Antal monográfiája 16 így ismerteti a céget: A Hubertus Kőbánya és Útépítési Rt., Erdőbénye, 1928-ban alakult, 1929-ben szerelték fel modern gépekkel. A bánya 25-30 holdon terül el, amely részben bérelt, részben saját tulajdon. Kizárólag útépítési követ termelnek. Saját villanyteleppel, 5 kilométeres iparvágánnyal felszerelt. Átlagban 450-500 munkást foglalkoztatnak. A vállalat központi irodája Nyíregyházán 15 Vármegyei Szociográfiák XI. Zemplén Vármegye. Szerkesztette Csíkvári Antal. Bp., 1940. Személyi Adattár 86. 16 Csíkvári i. m. 89. 460
