A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

FEHÉR József: Az erdőbényei kőfaragó mesterség története

11. kép. Rácz Andor kőfaragó, 1996. fiókvállalatokat tartottak fenn Kiskirván, Kiskövesden, Debrecenben és Técsőn. Részben ezeken a helyeken is folyt kőkitermelés, de inkább a bényei kő értékesítése folyt. A zsidó tulajdonos kitűnően szervezte vállalkozását. Az 1890-es évektől alkalmazta Kőgel Márkusz Ábrahám munkafelügyelőt, a helyiek máig legendás „Kőgl bácsiját", aki művelt, sokoldalúan képzett szakember volt. Az erdőbényei zsidó temető síremlékei döntő részben az ő szépen faragott héber betűit, feliratait őrzik. A gácsországi (galíciai) Musina helységben született 1864-ben. De a munkalehetőség és a vállalkozás felfutása más területekről is vonz szakembereket. A későbbi évtizedekben jó névre szert tevő és önálló vállalkozásba kezdő Langmár József'is ebben az időben költözik Erdőbényére Székesfehérvárról. De jönnek Budapestről (pl. Müller Henrik Károly és Heinrich Nándor 1899-ben, Szűcs János 1900-ban, Keszler János 1902-ben) és Bécsből is: Brainer József 1898-ban. Ahogy szaporodnak a munkák és munkások, feltűnnek az alkalmazottak között a főként zsidó munkairányítók: Weinstock József kőbánya üzletvezető, Weinstock Izidor kőbányai könyvvezető, Lieber Márton kőbánya felügyelő. Ók már nem a szűkebb rokonságból, hanem a Bihar megyei Margitáról származtak ide. A századfordulón az anyakönyvek tanúsága szerint a kézművesek-iparosok közül a legnagyobb számban a kőmunkások vannak (többen, mint az „ősi"-nek számító kádárok). A foglalkozás rovatba csak „földművelési napszámos" van több bejegyezve. A helyiek közül kevés a mester; a szakma titkait, fortélyait még csak tanulgatják. Jobbára kőfejtők, s a munkák felszaporodásával idénymunkások, napszámosok. A későbbi - két világháború közötti - időszak önálló vállalkozói, mesterei azonban majd közülük kerülnek ki. 457