A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

SZABADFALVI József: Gunda Béla debreceni évei. Létezik-e debreceni néprajzi iskola?

újraíratta. Első írásom, Szolnoky Lajos guzsaly könyvének recenziója, amely 1953-ban jelent meg első publikációmként az Acta Ethnographicában, legalább annyira viseli az ő keze nyomát, mint az enyémet. Példája ragadós volt, később ezt a munkát legalább olyan nagy szeretettel végezte a tanszéken a beosztott Ujváry Zoltán és Szabadfalvi József is. A debreceni etnográfushallgatóknak már másodéves korukban érdeklődési körük, legtöbbször szakdolgozatuk bibliográfiáját kellett összeállítaniuk, harmadéves korukban pedig már egy fejezetet kellett megírni szakdolgozatukból. Mint már említettem, ezeknek - szinte kivétel nélkül - egyéni kutatáson kellett alapulniuk. És még egy dolgot: arra törekedett, illetőleg első segítői is arra törekedtünk, hogy a szakmai elhelyezkedésre törekvő végzőseinknek jelenjen meg még végzés előtt írása, vagy legalábbis legyen megjelenés alatt tanulmánya. Az 1950-es évek elején a kutatáshoz MTA-céltámogatást tudott teremteni, ami meghatározó volt a kutatás segítésében. 1960-ban megindította a tanszék első kiadványsorozatát, a Műveltség és Hagyományt. Ebben került kiadásra a tanszékiek tanulmányainak is egy része, illetve itt adta ki jó néhányunk első könyvét is. Mindezek után azt hiszem, megadtam a feleletet arra a kérdésre, hogy létezik-e debreceni néprajzi iskola. A biztonság miatt megadom rá a magam feleletét: létezik, de ez nem abban manifesztálódik, hogy a követők kizárólag az alapító szellemi nyomdokain haladnak, az ő szellemi társaiként (epigonjaiként) folytatják kutatómunkájukat. Gunda Béla azt sohasem várta el, hogy tanítványai ugyanúgy gondolkozzanak, ahogy ő - s ez a legnagyobb tanítása! Hagyott mindenkit önállóan dolgozni, saját utat választani és járni. Tessék végigtekinteni tanítványainak széles skáláján - neveket szándékkal nem említek - s nyilvánvalóvá válik, hogy a szemléletmódok milyen gazdagsága kelt ki és szökkent szárba. Valamiben azonban legtöbbünk hasonlít tanárunkra, ha elehet írásainkban megnyilvánul egy sajátságos középkelet-európai érdeklődés, illetőleg az összehasonlító kutatás igénye. Gunda Béla örökségén - akarva, akaratlanul - sokan osztozunk, remélhetőleg még a mi tanítványaink is. Újabb és újabb tanszékek keletkezésében, tanítványain keresztül az ő szelleme is továbböröklődik. Az általa alapított debreceni tanszék, nyugdíjba menetele után, az új tanszékvezetés alatt részben továbbtaposta a megkezdett nyomokat, részben kitárta a tanszék kapuit egy nagyobb hallgatói létszám előtt és több oktatót vont be a tanításba. Gunda Bélának volt ugyanis egy híres mondása: „Sok ember, sok gond!" Az új vezetés hatalmasan kifejlesztette a tanszéki kiadványok körét, ami a tanszéki kutatómunka irányainak és arányainak is dokumentál ója. 439