A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

SZABADFALVI József: Gunda Béla debreceni évei. Létezik-e debreceni néprajzi iskola?

mégsem vált debreceni, vagy tiszántúli kutatóvá, tudóssá. Debreceni évei alatt is korábban elkezdett témáinak kutatását és publikálását folytatta. Nagyon sokat gyűjtött a terepen debreceni évei alatt is. Évtizedekkel ezelőtt első tanítványait is magával vitte ezekre. Magam is tanúja voltam több szatmári, hortobágyi és zempléni gyűjtőútjának. Idevonatkozó gyűjtései azonban jórészt híres cédulásdobozaiban maradtak, tulajdonképpen nem őriz egyetlen idevonatkozó komoly tanulmányt sem a Korompai Gáborné által összeállított, 1971-ig terjedő Gunda Béla-bibliográfia (Debrecen, 1971. Kiadta a Kossuth Lajos Tudományegyetem Könyvtára). Nem, vagy alig szerepelnek idevonatkozó témák tanulmányköteteiben sem; gondolok itt az Ethnographica Carpatica (Bp., 1966) és a Rostaforgató asszony (Bp. 1989) kötetre is. Csak két témát említek, amelynek a gyűjtésével éveken át foglalkozott, s az adatokat százszámra gyűjtötte. A Hortobágyon és Észak-Tiszántúlon hosszasan gyűjtötte a juhtej feldolgozást, elsősorban a tejoltók összetételét. Mindnyájan úgy tudtuk, hogy majd egy nagy tanulmány kerekedik ki belőle. Mindnyájan tudjuk, ez elmaradt! A másik példám: az 1980-as években gyűjtött a Zempléni-hegység területén; kartográfiai módszerekkel kutatta a táj kulturális sajátosságait. Kérdőívét azonban többször tovább-tovább építette; a kutatást folyamatosan újabb településekre kiterjesztette. Legalább egy évtized során érdeklődtem a munka állásáról s kilátásba helyeztem annak megjelentetését miskolci éveimben. Ebből a kutatásból sem láttunk egyetlen fejezetet sem. Ez is magyarázza híres és sokszor elmondott és leírt mondását: „Debrecenben lakom, de Európában élek." II. Előadásom második részében arra próbálok feleletet adni, hogy létezik-e a debreceni néprajzi iskola? Elöljáróban meg kívánom említeni, hogy e kérdéskört nem vizsgálhattam csak Gunda Béla tanszékvezetéséig. Lássuk először a számokat: előadásom elején említett Gömör Néprajza 30. kötete, amely a tanszék 40 éves történetének előadásait és adatait adta közre. Ebben felsorolták a tanszéken készült szakdolgozatokat és doktori értekezéseket. Ez 1953 és 1989 között 179 diplomamunkát sorol fel tételesen. Az azóta eltelt hat év alatt ez a szám legalább 250-re növekedhetett. Ezek a számok önmagukban bizonyítják, hogy a tanszék nagyszámú hallgatót bocsátott ki a néprajzi kutatás és a néprajzi muzeológia részére. Mindazok, akik a tanszék környékén éltünk az ötvenes évek elejétől, tapasztalhattuk azt, hogy először Felső-Tiszántúl, majd Kelet-Magyarország, évek múltán pedig a Duna-Tisza közén és végül a Dunántúlon is megjelentek a múzeumokban a Debrecenben végzett néprajzos muzeológusok. Térjünk vissza a számok világához: 1956-ot követően tehettünk ismét doktorátust a magyar egyetemeken. Gunda Béla a hallgatóihoz is nagyon igényes volt. A tanszék azóta is önálló munkát vár el minden szakdolgozójától. Gunda Béla azzal lepett meg bennünket, hogy nem fogadta el szakdolgozati témáink továbbfejlesztését. Az mondta, hogy új cím, új munka. Innen adódott, hogy a legidősebb nemzedék tagjai csak 1959ben tudtak doktorálni. A tanszéken az elmúlt közel négy évtized alatt kb. 120-130 személy doktorált. Az említett feldolgozás 1989-ig 95 személyt és dolgozatát tartalmazza. No már most, ha feltételezem, hogy akik szakmánkból doktoráltak, azoknak nagyobbik hányada a szakmában helyezkedett el, múzeumokban, tanszékeken és kutatóintézetekben. Gunda Bélának viszonylag kevés ösztöndíjas aspiránsa volt. A legelső házunk tájáról az azóta eltávozott Ferenczi Imre volt. Ó is ún. levelező aspiránsként és csupán némi órakedvezményt kapott munkahelyén, a Pacsirta utcai általános iskolában. Tanszékünk végzettjei is szinte kivétel nélkül munka mellett készítették, készítettük el kandi437