A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

PORKOLÁB Tibor: Az (arany) középszer költője. A Lévay-recepció néhány sajátosságáról

az nem igen látott... / Egy égbolt felettem egy hű föld alattam, / Én a Sajó partján a völgyben maradtam."

109 A Lévay-recepció vázlatos áttekintése után az alábbi következtetések levonására adódik lehetőség: 1. Feltűnő a kritika és az irodalomtörténet-írás által konstruált (és jórészt néhány közismert megállapításra, értelmezői toposzra redukált) Lévay-kép egységessége és változatlansága. Nincsenek igazán markáns véleménykülönbségek, így a Lévay-interpretátorok közötti szakmai viták is hiányoznak. Úgy tűnik, az életmű még az ún. elváráshorizontok lényeges módosulása esetén sem ösztönöz újradefiniálási és átértékelési kísérletekre. 2. Az az (egyébként igencsak mérsékelt) érdeklődés, ami a Lévayjelenség felé irányul, nem elsősorban a verseknek, hanem sokkal inkább a költő-pátriárka által a magyar irodalomban betöltött - irodalomszociológiai, kultuszlélektani és kegyeleti okokkal magyarázható - szerepnek köszönhető. 3. Meglehetősen nagy a kontraszt Lévay szerénynek tekinthető országos reputációja és intenzív borsodi (főként miskolci) kultusza között. „A Sajóvölgy pacsirtáját" övező nagyfokú helyi tisztelet vizsgálatára azonban már egy másik tanulmánynak kell vállalkoznia. 109 Lévay, 1897,317. 375