A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)
PORKOLÁB Tibor: Az (arany) középszer költője. A Lévay-recepció néhány sajátosságáról
ren bujdosott Szentpéterig. Kunmadarason összes pénzét menekülésre adta s egy huszárlovon tudott Miskolcra eljutni. Éjjel érkezett a szülői portára s azután sirva borult édesapja nyakába" 46 . A bujdosásnak ezt az (érzelmes) mítoszát sem igazolja a Visszatekintés: „feloszlásnak és bomlásnak indult minden. Tanácstalanul, fejeveszetten futkostak, jöttekmentek mindazok, kik a hadsereg kötelékébe nem tartoztak. Mintha az lett volna a jelszó: menjen, ki merre lát! [...] Nem várván be a fegyverlerakás tényét, én minden módon csak hazafelé iparkodtam. Véletlen szerencsém volt, hogy Világoson Elek Pista és Kassay Bálint borsodi barátaimmal találkoztam, kik, nem tudom, mi cím alatt egy kétlovas alkalmas kis bricskán bolyongottak a hadsereg kíséretében. Hozzájok csatlakoztam. [...] Kun-Madarasra érve, ott az utcán menekülő huszárok lovaikat árulgatták. Megvettem egy sárgát 70 ft. Almássy-féle bankóért. [...] A lovat a saroglyához kötöttük, s így értünk minden veszedelem nélkül Miskolcra augusztus 15-ike körül éjszakának idején s innen egyenesen Szent Péterre. [...] Éjfél után egy-két óra tájban dobogtam be udvarunkra a sárga lóval. Lóháton, csak szőrén ülve mentem Miskolctól Szent Péterig, kénytelenségből, kedvtelésből, vagy hetykeségből-e? magam sem tudom. Elég az hozzá, hogy engemet, aki ilyesmit még nem próbáltam, úgy megviselt ez a lovaglás, hogy szinte fekvő beteg lettem utána. [...] Én egész védve éreztem magamat a mi kis fészkünkben apám, anyám védőszárnyai alatt. Egy percig sem képzeltem magam olyan feltűnő szerepű és fontosságú menekülőnek, akire kiterjedhet az új hatalomra vergődött nagy és kis zsarnokok figyelme. [...] Szegény jó Elek Pista barátom azonban, aki pedig a szó szoros értelmében semmi sem volt, nem úgy gondolkozott. Ő azt hitte, hogy az egész megyének minden zsandárja és kémje ő utána leselkedik. Csakhamar megugrott Szent Péterről [...] A Pittypalatty völgyön és annak erdőségeiben bujkált egy darabig, de tapasztalván, hogy a kutya se keresi, szépen visszakerült". 47 A Mikes pedig - bár Lévayt előszeretettel emlegetik „a száz sebből vérző nemzetnek költő-virrasztói között" 48 - nem „a szabadságharcot követő elnyomatás korában készült" 49 : először 1848. november 12-én jelent meg a Budapesti Divatlapban. A heroizálási kísérletek (azaz az írói biográfia diszkrét hozzáigazítása a Magyar Költő ideálképéhez) sem leplezhetik azonban azt a tényt, hogy a Lévay-kultuszt elsősorban kegyeleti gesztusok hozták létre és működtették. A századelő modern világában („amikor annyi Újat, Nagyot és Bizarrt hallottunk cérnahangokon" 50 ) Lévay egyfelől valóban a nemzeti „aranykor" rekvizítumaként jelenhetett meg, másfelől azonban tragikus sorsú lírai hősére, az utolsó éveit rodostói magányában csendes egyhangúsággal leélő Mikesre emlékeztetett. A kínálkozó Mikes-Lévay-párhuzam az ünnepi beszédek, pohárköszöntők és nekrológok (elégikus) közhelyévé válik: „a fénynek, a diadalmas és gyászos harcznak napjaiból, a lelkében és színében magyar fejedelmi udvarból, hősei és nagyjai közül utolsónak marad Mikes, hogy hűséges, meleg, nyájas lelkéből még egy fényes sugarat röpítsen a nagy idők emlékébe. Azoknak a bús magyaroknak, a kiket a beköszöntő nemzetietlen világ, a 'náj módi' a tenger partján utóbb összevert: ő lesz a fejőkké. A magyar költészet fejedelmeinek udvarából, a koszorúsok közül, kik költészetünkben az egységes és teljes magyar szellem győzelmét kivívták, dicső társaid közül 46 Tóth, 1925. 47 Lévay, 1935. 24-25. Jókai viszont tragiko-lírai hősregényt kerekít tardonai „bujdosásának" néhány hónapjából. Az „üldözött" hazafi története nála az önmítosz építésének fontos eszközévé válik (vö. Porkoláb, 1994). 4% Beöthy, 1912, 6. 49 Tóth, 1925. Később persze „az elnyomatás kora érzelmeinek és eszméinek kifejezéseként" is olvashatták a költeményt. 50 Babits, 1918, 163. 369
