A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)
PORKOLÁB Tibor: Az (arany) középszer költője. A Lévay-recepció néhány sajátosságáról
kai korral járó tekintélynek, azaz kitartó (költői) jelenlétének köszönhette a személye felé irányuló figyelmet: azaz csupán „Magyarország elmúlt fél századának élő memoárjaként" 26 , „a legértékesebb magyar hagyományok megőrzőjeként" 27 , „a régi, dicső költőnemzedék utolsó mohikánjaként" 28 , „Arany, Petőfi és Tompa dicső emlékű kortársaként" 29 , „az utolsó népies költőként"" 0 , „a Petőfi-Arany nemzedék nagy túlélőjeként" 31 válhatott a magyar irodaiom(történet) kultikus figurájává. (A nagy elődökre és barátokra való hivatkozás egyébként gyászjelentésének szövegéből 32 és emlékjeleinek felirataiból 33 sem hiányozhat.) Petőfi, Tompa és Arany barátjaként Lévay a szakralizáló tendenciák hatókörébe kerül, nemzeti mitológiánk hősei közé emelkedik: „az elhunyt jelesek: kiknek nagy barátja, a nagy idők: melyeknek tanúja volt, kezdtek fényükkel glóriát fonni ősz [...] Mintha a legendák amaz elsüllyedt pompás városának harangszava rezgene költészetedben. [...] Ama nagy kor érzésvilágát tolmácsolod a magad csöndesebb verésű szívének édes rhytmusában" - szónokol Beöthy Zsolt a Kisfaludy Társaság Lévay-jubileumán (1912, 4-7); „Lévay költészete tartalmában, hangulatában és formáiban bizonyára a múlté [...] az ő költészete bennünk élő apáink lelkének szól [...] pietásos visszaemlékezéssel olvassuk költeményeit s a gyermek szeretetével és tisztelő csudálkozásával nézzük őt, akiben még élő hang az, ami nagy kortársaiban már halott" - írja Kuncz Aladár a Nyugatban (1911, 944-945); „Lévay Józsefben nemcsak egy egyéni és kiváló költőt vesztettünk, hanem utolsó élő tanuját is Petőfi és Arany korának. [...] mintegy személyesen élt közöttünk irodalmunk arany-kora. [...] Éveken át Nestora volt szépirodalmunknak, az Akadémiának, a Kisfaludy-Társaságnak" - állapítja meg Voinovich Géza (1918, 296); „Lévai annak a költői nemzedéknek a tagja, mely Vörösmarty hatalmas vállán legmagasabbra emeli a magyar költészetet. Tanúja volt annak a költői triumvirátusnak, melyet Petőfi, Arany és Tompa neve alatt foglalunk össze. [...] nagy lélek [...], aki költő hivatását szentnek, a költészet müvelését szentegyházi feladatnak tartja" - hagsúlyozza Ferenczy Zoltán az avasi Lévay-emlékfa elültetése alkalmából (1921); „akadémiánk Nestora volt [...] Ez a kedves, tisztes öreg úr volt az az élő híd, amely irodalmunk aranykorát a mai nemzedékkel összekapcsolta; ő volt az átmenet a történelem és a mai nap között. [...] e híd szépvonalú bálványíve hozzá volt építve egy óriási lépcsőzettel mívelődéstörténelmünk ama pontjához, ahol szellemi életünk koronás királyainak dicsőséges palotája emelkedik az ég felé" - írja Ravasz László (1926, 1); „Lévay volt az az aranyhíd, mely összekötötte a XIX. század klasszikus irodalmát azzal az épülő, kovácsolódó ezüstkorszakkal, amely a ma irodalma. [...] Az ő aggastyán reszkető kezén ott érett még a Petőfi kézfogása is, az Arany kézszorítása is, az ő hattyúdala a százéves Arany apotheozise volt" - lelkendezik Szigethy Ferenc (1937). 25 „Nem repültem oly magasan, mint némelyek hirdették, de oly alacsonyan sem, mint mások szememre hányták. Nem kerengtem a kék magasságban a sasokkal, csak a bokrok közt maradtam az énekes madarakkal. [...] Visszatekintve a múltakra, be kell ismernem, mindig is beismertem, hogy az én írói működésem, valamint tehetségem is csekély terjedelmű volt"- olvashatjuk 1899-ben írt önéletrajzában {Lévay, 1935, 28 és 41); „Igazán arra a meggyőződésre kell jutnom, hogy egész működésem nem terjed túl a tisztességes műkedvelés határán. Hosszú pálya, rövid nyereség" -jegyzi fel naplójába 1902. január 27-én (Szentpéteri üres fészek, I, MTA Könyvtára, Kézirattár, Ms.5690/14). 26 Krúdy, 1989, 109. 27 Farkas, 1934,252. 28 Kozma Andor levelét idézi: Szigethy, 1929. 29 Tóth, 1925. 30 Kőrakó, 1925. 31 Kovács S. I., 1996, 106. 32 „A Kisfaludy-Társaság mélyen meghatva jelenti, hogy legrégibb tagja, Arany János, Tompa Mihály, Gyulai Pál és Szász Károly barátja, Lévay József a pátriárkák késő korában, életének kilenczvenharmadik évében, de csodálatosképpen költői erejének teljes virágzásában folyó hó 4-én az Úrban csöndesen elhunyt. Nemes költészete áldott emlékét meg fogja őrizni. Budapest, 1918. július hó 5-én." (Herman Ottó Múzeum HTD.73.623.3.3.) 33 Sajószentpéteri síremlékére Kozma Andor sírversét vésték: A LEGDICSŐBB NAGY KÖLTŐK TÁRSA VOLT, / Ő MÁRA [már a!] JOBB KOR HAJNALÁN DALOLT, / S MÉG A DALÁNAK LÉNYE RAGYOGTA ÁT / NAGYSÁGUNK ALKONYÁT. Miskolci emléktábláján (Hunyadi u. 4.) a következő szöveg olvasható: EBBEN A HÁZBAN LAKOTT / ÉLETÉNEK UTOLSÓ ÉVTIZEDEIBEN, / ITT HALT MEG 93 ÉVES KORÁBAN / 1918. JÚLIUS 4ÉN / A NÉPNEMZETI ISKOLA KIEMELKEDŐ KÖLTŐJE, / LÉVAY JÓZSEF / 1825-1918 / ARANY JÁNOS, TOMPA MIHÁLY, / GYULAI PÁL BARÁTJA, A MIKES KÖLTŐJE, / A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA / ÉS A KISFALUDI TÁRSASÁG TISZTELETBELI TAGJA, / A BUDAPESTI TUDOMÁNYEGYETEM DÍSZDOKTORA, / MISKOLC VÁROS DÍSZPOLGÁRA. 366
