A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

SZÁSZI Ferenc: Adatok a második világháború utáni kivándorlás történetéhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

III. Visszavándorlás A rendelkezésre álló iratok, jogszabályok és statisztikai adatok alapján az állapítható meg, hogy a Magyarországra történő visszavándorlást, a végleges hazatérést 1953tól lényegében egészen 1989-ig korlátozták. Az egyénileg differenciáltan — politikai és gazdasági érdekek alapján — kezelt hazatérés engedélyezése alapvetően függött a mindenkori hazai és nemzetközi politikai viszonyoktól, ezek által meghatározottan az egyes országokkal fennálló diplomáciai kapcsolatoktól. Az országokon belül a visszavándorlás hullámzásaira, a hazatérés megtagadásának alakulására alapvető hatással voltak a jogszabályoknak a politikai helyzetet is tükröző változásai. A végleges hazatérés megtagadását konkrét okkal is magyarázták a különböző hivatalos szervek, de ezek felsorolása helyett csupán összegező megállapításokra szorítkozunk. A végleges hazatérést gátolták az állampolgárságról rendelkező hazai és az egyes befogadó országokbeli törvények eltérései, a különböző devizarendelkezések, a hazai ingatlanszerzés gátjai, a rendeletekben kilátásba helyezett felelősségre vonástól való félelem, a bizalmatlanság a rendszerrel szemben. A hazatérés akadályait az egyes befogadó országoknál külön-külön lehetne vizsgálni, az alapvető visszatartó erő azonban mindenütt az volt, hogy „a disszidensek nagy része nyugaton megfelelő anyagi helyzetet teremtett magának, és a házasságkötések is kapcsolták őket a nyugati országokhoz".

18 A tiltó, nehezítő tényezők mellett azonban hatottak végleges hazatérésre ösztönző erők is. Elsősorban azokra, akiknek nem sikerült egzisztenciát teremteni. A gazdasági stagnálás és ennek hatása a munkalehetőségekre, az idegenekkel szembeni megkülönböztetés néhány országban a visszatérésre ösztönzött. Több országban nem volt könnyű az alkalmazkodás a helyi szokásokhoz, de sikertelenül végződött a kivándorlási célt szolgáló érdekházasságok egy része is. Az alacsony nyugdíjjal rendelkezőknek az érzelmi kötődéseken kívül a konvertibilis valuták kedvező átváltási lehetősége a számukra alacsony hazai árak, az ingyenes orvosi ellátás is vonzerőt jelenthettek — a hazajövetel minden kockázata ellenére. A visszavándorlásról, a hazatérésről 1988-89-ig tudtunk forrásaink alapján statisztikai összeállítást készíteni. A 13. táblázatból elsősorban az emelhető ki, a vizsgált időhatáron belül, hogy két év alatt 89-en tértek véglegesen haza, ez az 1981—89-ig kivándorlók 7,3%-a. Annak megállapítása, hogy ezek a visszavándorlók mikor mentek ki, adataink alapján nem lehetséges. Közvetett összesített statisztikák alapján azonban azt lehet mondani, hogy a kivándorlók egy része közvetlenül a második világháború előtt, nagy hányadban 1956— 57-ben és kisebb hányadban 1959—88-ig hagyta el az országot. A hazavándorlók arányában is, mint a kivándorlásban a férfiak vezetnek (76,4%). A kapitalista országokból végleges magyarországi hazatérésre 1973-1987 között engedélyt kapott összes hazatelepültek nagy hányadban az 1956-os kivándoroltak voltak és Kanadából, Angliából, Ausztriából, NSZK-ból, valamint Izraelből tértek haza. 1973-1987 közötti években a legtöbb hazatérő abszolút számokban és az összes hazatérők arányában is sorrendben az USA, az NSZK, Kanada és Ausztria területéről érkeztek. 18 Igazgatásrendészeti Főosztály, Útlevél Osztály 1960. évi jelzete. 339