A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

SZÁSZI Ferenc: Adatok a második világháború utáni kivándorlás történetéhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

II. 2. Útirányok Az 1955-től 1957. december 31-ig a kapitalista országokban letelepedni szándékozó magyarországi kivándoroltak legnagyobb hányada Izraelben (17%), az NSZK-ban (16,8%) és Ausztráliában (13,2%), valamint az USA-ban és Kanadában keresett új hazát. Az útlevélosztály statisztikán kívüli jelzései is alátámasztják a fenti megállapításokat. Az 1959. évi útlevélforgalomról szóló jelentésben a kivándorlók útirányáról ez olvasható: „a kivándorlás fő iránya az elmúlt években is három tengerentúli ország, Ausztrália, Kanada és az USA volt. Az európai országok közül legtöbben NyugatNémetországba kértek kivándorló-útlevelet hozzátartozóikhoz". 1973-tól 1987-ig újra készítettek az útlevélosztályon olyan statisztikát, amelyből az engedéllyel kivándorlók országonkénti letelepedéséről összesítő kimutatást állítottunk össze. Ebből az összesítőből azt emeljük ki, hogy a tengerentúli országok magyarországi kivándorlókat befogadó szerepe csökkent, ugyanakkor az európai kapitalista országok növekvő arányban fogadták be honfitársainkat. 1973-1987 között 67,3%-ra nőtt az európai országok befogadó szerepe. Az európai országokba irányuló kivándorlás aránynövekedése több összetevőn alapul. Az Egyesült Államokból a magyar konzul 1980-ban a Belügyminisztériumnak azt jelenti, hogy a látogató-útlevéllel kiutazók közül sokan tartózkodási engedélyük meghoszszabbítását kérik, de ezeket a kérelmeket, melyeknek végső eredménye általában a végleges kinnmaradás lenne, az amerikai hatóságok „indoklás nélkül" elutasítják. Tiltja a javaslat az illegális bevándorló munkavállalását és „szigorú pénzbüntetést" helyez kilátásba a munkaadókkal szemben. Kanadában 1978. április 10-én új bevándorlási törvényt léptettek életbe. A törvény értelmében a Kanadába beutazóknak a beutazás előtt vízummal együtt be kell szerezni a tanulási vagy munkavállalási engedélyüket is. Ausztráliában 1978. évről szóló főkonzuli jelentés szerint „az ausztrál hatóságok hiteles garancialevelet igényelnek" azoktól a helybeliektől, akik Magyarországról beutazókat fogadnak. A gazdasági válság az európai tőkés országokat még jobban sújtotta, mint az említett három tengerentúli országot, mégis nőtt ezekben a legálisan kivándorló magyarság befogadásának hányada. A befogadás okait minden egyes országban külön-külön lehetne vizsgálni. Az azonban általában is elmondható, hogy az európai terület közelsége, a gazdasági, a kulturális, a turisztikai kapcsolatok kisebb kockázattal biztosítottak lehetőséget a munkavállalásra, a házasság révén történő kivándorlásra. A második világháború utáni időszakban abszolút számokban és arányaiban is a legtöbb magyar kivándorlót az NSZK fogadta be. Az 1980. évi konzuli jelentés — a gazdasági válsággal összefüggésben — arról tudósít, hogy egyre nehezebb a politikai menedékjog elnyerése az NSZK-ban, ugyanakkor megnőtt az útlevél meghosszabbításáért folyamodók száma. Az Ausztriai Magyarok Egyesülete menekültügyi tájékoztatójában az olvasható, hogy azok számára „lényegesen kedvezőbb a helyzet, akik németül beszélnek vagy családjukban osztrák ősöket tudnak kimutatni; az utóbbiak számára visszahonosítást lehet kérelmezni". A visszahonosításon kívül többféle lehetőség nyílt az Ausztriába történő kivándorlásra. Az 1974. évi konzuli beszámoló szerint a magyar vállalatok kiküldetésében „több száz magyar kivándorló dolgozik Ausztriában. Több száz fiatal jól képzett munkás, mérnök, technikus van távol a hazától, nem törődik velük senki". A jelentés 334