A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. (1997)

SZÁSZI Ferenc: Adatok a második világháború utáni kivándorlás történetéhez Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

kai kimutatások azt is jelzik, 11 hogy a tömeges illegális külföldre távozás október 23-a után, a forradalom kezdetével indult meg, majd november 4-e, a forradalom leverése után érte el a legnagyobb csúcsot. A forradalom leverése előtti az októberi kivándorlási hul­lám arra is utal, hogy a külföldre távozásban döntő szerepe lehetett a hazai társadalmi, gazdasági, politikai viszonyoknak, a magánéletben rejlő gondoknak, a nyugati országok­ban remélt jobb lehetőségeknek. A forradalom leverése utáni legmagasabb kivándorlási hullám - a fentieken kívül -, a változásokba vetett hit, remény lehetőségének meghiúsulása mellett — ha nem is nagy hányadban —, de különösen Miskolcon szerepet játszott „a fegyveres harcokban való részvétel" és a közigazgatás egész területén a forradalmi eseményekben történő részvétel miatt „a retorziótól való félelem" is. 12 Ezek mellett az alkalom lehetősége és a Puskás Julianna által már említett „migrációs lánc" hatásának is lehetett szerepe a disz­szidálásban, hisz a régiót a nagy kivándorlási korszak különösen, de a két világháború közötti időszak migrációja is, mint említettük, szűkebb keretek között ugyan, de jelentő­sen érintette. 2. táblázat Illegálisan külföldre távozottak terület szerint, nemenként, 1956-1957 Terület Férfi Nő Együtt Férfi Nő Együtt Szám szerint Százalékban Miskolc 1411 562 1973 71,5 28,5 100,00 Borsod-Abaúj -Zemplén 2375 667 3042 78,1 21,9 100,00 Borsod-Abaúj -Zemplén Miskolccal együtt 3786 1229 5015 75,5 24,5 100,00 Magyarország összesen 100523 51208 151731 66,3 33,7 100,00 Országos viszonylatban a férfiak és nők aránya csaknem 2/3 (66,3) férfi és 1/3 (33,7) nő arányt mutat. A megyében a táblázatos kimutatás szerint különösen magas — minden tájegységnél magasabb arányú, az Észak (77-04%) elnevezésű földrajzi egységet is valamivel meghaladó volt a férfiak hányada. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Mis­kolc nélkül (78,1%), de külön vizsgálva Miskolcot és Miskolccal együtt az egész megyét a kivándorlók között a férfiak arányában 71,5-75,5 közötti százalék, az országos átlagnál magasabb volt. 11 Uo. 182. 12 Puskás i. m. 251. 327

Next

/
Thumbnails
Contents